Hírek
2011. Május 10. 23:29, kedd |
Helyi
Forrás: Nyugathír
Egy televízióban csempészte a drogot hazánkba a 44 éves bakonycsernyei férfi
Tévékészülékben csempészett drogot Magyarországra egy bakonycsernyei férfi, akit a rendőrök a határ közelében elfogtak - közölte a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság.
A közlemény szerint vasárnap Hegyeshalom közelében, egy közúti ellenőrzés során állították meg az Ausztria felől érkező magyar férfit, aki feltűnően ideges volt, emellett a rendőröknek az is feltűnt, hogy a kocsi hátsó ülésén egy használt tévékészülék fekszik, annak szellőzője pedig fekete fóliával le van ragasztva.
A készülék belsejéből két csomag, körülbelül két kilogrammnyi fehér amfetaminpor került elő, amelynek hatóanyag-tartalmát szakértő vizsgálja. A 44 éves bakonycsernyei férfit kábítószerrel való visszaélés gyanúja miatt vette őrizetbe a rendőrség. A lakásán tartott házkutatáskor további 24, feltehetően marihuánát tartalmazó csomagot, digitális mérleget és kábítószer adagolására alkalmas eszközt foglaltak le.
A férfi azt állította, hogy a televíziót Bécsben egy ismerősétől kapta, akinek nevét nem tudja. Azt viszont elismerte, hogy nála korábban kábítószert is fogyasztott. Ráadásul a gyanúsított ellen tavaly már folyt eljárás kábítószerrel való visszaélés miatt, ám a férfi akkor megúszta a büntetést, mert vállalta az elterelést.
A férfit előzetes letartóztatásba helyezték, az ügyet a megyei rendőr-főkapitányság vizsgálja.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 09. 12:00, hétfő | Helyi
Magyar Péter nevét emlegetve tagadta az orosz nagykövetség, hogy a Kreml különleges egysége befolyásolni akarná a magyar választásokat
2026. Április 12. 08:14, vasárnap | Belföld
Megkezdődött a választás, máris született egy rekord
A vasárnapi országgyűlési képviselő-választáson reggel 7 óráig a szavazásra jogosultak 3,46 százaléka adta le szavazatát a Nemzeti Választási Iroda (NVI) adatai szerint.
2026. Április 12. 08:12, vasárnap | Életmód
Csaknem háromszázezren látták eddig a Magyar menyegzőt
Összesen csaknem háromszázezer nézőt vonzott eddig a Káel Csaba Magyar menyegző című filmje, amelyet Magyarországon több mint kétszázezren, a határon túl pedig kilencvenezren láttak eddig.
2026. Április 11. 17:00, szombat | Belföld
NAV: április 20-ig kell befizetni a turizmusfejlesztési hozzájárulást
Április 20-ig kell befizetnie a turizmusfejlesztési hozzájárulást az erre kötelezetteknek - hívta fel a figyelmet pénteki közleményében a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).

