Hírek
2017. Január 24. 09:27, kedd |
Kék hírek
Forrás: mti
Egymilliárd forintnyi áfát csalt el egy kecskeméti férfi
Hamis számlákkal csökkentette általános forgalmi adóját egy műtrágyával kereskedő kecskeméti férfi, aki összesen több mint 1,2 milliárd forint áfa megfizetése alól bújt ki
- tájékoztatta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Dél-alföldi Bűnügyi Igazgatósága kedden az MTI-t. A közlemény szerint a férfi a cégei nevében rendszeresen szerzett be műtrágyát nettó áron, főként Lengyelországból és Szlovéniából. A termékek magyar értékesítése után fizetendő áfáját úgy csökkentette, hogy a műtrágya beszerzését hamis belföldi számlákkal igazolta.
Nem törődött a fiktív számlák ellenértékének átutalásával, az elektronikus közúti áruforgalom-ellenőrző rendszerbeli (ekáer-) bejelentésekkel vagy az árukészlet papíron történő felhalmozódásával. Fény derült arra is, hogy a fiktív számlákat kiállító cégek élén elhunyt, illetve nem létező külföldiek szerepeltek a nyilvántartásokban.
A pénzügyi nyomozók a költségvetésnek okozott kár megtérülésére ingatlanokat, járműveket, követeléseket zároltak, emellett lefoglaltak vetőmagot és több mint kétszáz tonna műtrágyát is.
Az előzetes letartóztatásban lévő férfit különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó, üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki gyanúsítottként - írták.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Május 10. 06:00, péntek | Kék hírek
Állást hirdető munkáltatókat vizsgált a NAV
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az elektronikus álláskereső platformok hirdetményei nyomán is vizsgálja, hogy a foglalkoztatók betartják-e a dolgozók bejelentésének szabályait - közölte a hivatal csütörtökön az MTI-vel.
2024. Május 09. 09:40, csütörtök | Kék hírek
Lőfegyvereket és hangtompítókat találtak a pénzügyőrök egy albán autóban
Lőfegyvereket és hangtompítókat találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei egy albán rendszámú autóban az M5-ös autópálya hetényi pihenőhelyén.
2024. Május 07. 07:31, kedd | Kék hírek
Kibervédelmi intézet: nagy összegű pénznyereményre hivatkoznak telefonos csalók
Nagy összegű nyeremény ígéretével próbálkoznak telefonos csalók - tudatta a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat Nemzeti Kibervédelmi Intézete.
2024. Május 03. 13:44, péntek | Kék hírek
Halálra verték azt a nőt, akinek a holttestét Aszódon találták meg
Rabszolgaként dolgoztatták és halálra verték azt a nőt, akinek a holttestét április 28-án találták meg járókelők Aszódon, az ügyben négy ember ellen indult eljárás