Hírek
2023. Július 19. 09:30, szerda |
Belföld
Forrás: MTI
Egymilliárd köbméterrel csökkent a gázfogyasztás az első fél évben

Az idei év első hat hónapjában a tavalyi év azonos időszakához képest 18,2 százalékkal kevesebb földgázt használtak fel Magyarországon.
Az így hozzávetőleg egymilliárd köbméteres megtakarítás közel kétharmada jelentkezett a gazdaságban, harmada pedig a lakosságnál. Villamos energiából 8,4 százalékkal volt alacsonyabb a fogyasztás idén januártól júniusig, mint a múlt év első felében - közölte szerdai közleményében az Energiaügyi Minisztérium (EM).
A tavalyi évben 17 százalékkal csökkent a hazai gázfogyasztás, amiben szerepet játszott az enyhe időjárás, de csak kisebb hányadát adta a megtakarításnak. A hőmérséklettel korrigált csökkenés hozzávetőleg 15 százalékos volt tavaly. Az októbertől áprilisig tartó fűtési szezonban mintegy negyedével kevesebb földgáz fogyott az egy évvel korábbihoz viszonyítva.
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) idei összesítése szerint a háztartásoknál 17,6, a gazdasági szereplőknél 18,4 százalékkal mérséklődött a gázfelhasználás az idei első fél évben. Az első negyedévi 23,3 százalékos visszaesés után a második negyedéves csökkenés mindössze 5,4 százalék volt.
A 2022 első hat hónapjában felhasznált 5,7 milliárd köbméterrel szemben idén június végéig kevesebb mint 4,7 milliárd köbméter gáz fogyott el. A hazai gáztárolókban már jelenleg is rendelkezésre áll 4,6 milliárd köbméter földgáz, a betárolás folyamatos. A fogyasztásarányos töltöttség 46 százalékos, ez az egyik legkedvezőbb adat Európában, majdnem kétszerese az uniós átlagnak - hangsúlyozta az EM.
Az áramfogyasztásban október óta egyedül februárban volt 7 százaléknál kisebb mértékű a havi fogyasztás csökkenése. Az első negyedévben 7,1, a másodikban 8,6 százalékos volt a visszaesés a múlt esztendő azonos időszakához képest.
A minisztérium közleménye kitért arra is, hogy a háború és szankciók okozta energiaválságban a kormányzati intézkedések mellett a felhasználók tudatos magatartása is nagyban hozzájárult a biztonságos ellátáshoz. A kormány az átlagfogyasztásig fenntartott rezsicsökkentéssel Európa legalacsonyabb gáz- és áramárait biztosítja a magyar családok számára. A rezsivédelem működik: a fogyasztási helyek több mint háromnegyede a védett sáv alatti mennyiséget használt áramból és gázból. A nemzetközi összehasonlítás szerint az átlagosat ötödével meghaladó fogyasztás esetén fizetendő ár is a legkedvezőbbek közé tartozik Európában. A hazai átlagárhoz képest földgázért Svédországban tízszer, Hollandiában és Írországban hatszor, villamos energiáért pedig Írországban ötször, Csehországban és Németországban négyszer többet számláznak a lakossági felhasználóknak - ismetette az EM.
Brüsszel a rezsicsökkentés eltörlését követeli, de a kormány szerint ez elfogadhatatlan, mert elviselhetetlen többletterhet jelentene a magyar családoknak. A kormány kitart a rezsicsökkentés védelme mellett, ezt a jövő évi költségvetésben létrehozott Rezsivédelmi Alap is garantálja - erősítette meg az Energiaügyi Minisztérium.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Február 12. 07:40, szerda | Belföld
Meteorológia: ónos eső várható szerdán
Ónos eső veszélye miatt szerdára másodfokú (narancs) figyelmeztetést adott ki Baranya, Bács-Kiskun, Somogy és Tolna vármegye területére a HungaroMet Nonprofit Zrt.
2025. Február 12. 07:38, szerda | Belföld
A német AfD elnökével tárgyal Orbán Viktor
Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke Alice Weidellel, az Alternatív Németországért Párt (AfD) elnökével tárgyal szerdán Budapesten - tájékoztatta az MTI-t a Miniszterelnöki Sajtóiroda.
2025. Február 11. 09:24, kedd | Belföld
Nagy Márton: jöhetnek újra az árstopok?
Jöhetnek újra az árstopok? – tette fel a kérdést a nemzetgazdasági miniszter hétfői Facebook-bejegyzésében.
2025. Február 11. 09:22, kedd | Belföld
Orbán Viktor: óriási botrány van Amerikában
Óriási botrány van Amerikában. Az amerikai elnök úgy döntött, hogy nyilvánosságra hozza, a különböző amerikai kormányzati szervek kiknek és mennyi pénzt juttattak az elmúlt években - közölte a miniszterelnök hétfőn.