Hírek
2013. Április 05. 05:00, péntek |
Életmód
Forrás: OrientPress Hírügynökség
Egyre több a gyomorrákos férfi beteg
![Egyre több a gyomorrákos férfi beteg](/external/image_cache/d/6/9/d690689fda9e83fb4ee7567a3a769522.jpg)
Több mint negyedével emelkedett a férfi gyomorrákos megbetegedések előfordulása az elmúlt 35 évben - mutatott rá egy jelentés, amelyről a BBC számol be. A Nagy-Britanniai Rákkutató Központ adatai szerint a nőknél ugyanez az emelkedés jóval kisebb, mindössze hat százalékos volt. Ugyanakkor a betegek túlélési aránya jelentős mértékben javult.
A gyomorrákkal diagnosztizált páciensek mintegy fele még tíz évvel a diagnosztizálását követően is élt. Az azonban kérdéses, hogy miért van ekkora különbség a betegség férfiak és nők körében előforduló arányában.
A szakemberek szerint a gyomorrák növekedése a nagymértékű elhízásnak és annak az étrendnek köszönhető, amely gazdag vörös és feldolgozott húsokban, viszont szegény rostokban.
Habár az Egyesült Királyságban a második leggyakoribb halálok a daganatos betegségek körében, Magyarországon a 6-7. helyen áll.
Amíg 1975-77 között százezerből 45 férfinál fordult elő, addig 2008-10 között ez a szám már 58 volt, tehát az emelkedés 29 százalékos. Azonos időszakban a nők esetében 35-ről 37-re emelkedett ez az arány.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Július 20. 07:18, szombat | Életmód
Együtt kel fel a Hold és a Szaturnusz július 24-én este
Együtt kel fel a Szaturnusz és a Hold a keleti horizonton, és együtt emelkednek egyre magasabbra; a jelenség szabad szemmel is látható lesz július 24-én este 10 óra után az égbolton
2024. Július 20. 07:13, szombat | Életmód
Megnyílt a 33. Művészetek Völgye
A Művészetek Völgye a magyar fesztiválszezon rangidős és abszolút élvonalbeli tagja - jelentette ki a közigazgatási és területfejlesztési miniszter pénteken Kapolcson, a 33. alkalommal megtartott összművészeti rendezvény megnyitóján.
2024. Július 18. 07:53, csütörtök | Életmód
Kékszalag - Mintegy 550 hajót és csaknem 2800 versenyzőt várnak az 56. nagydíjra
Mintegy 550 hajót és csaknem 2800 versenyzőt várnak az 56. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj csütörtöki rajtjára
2024. Július 18. 07:46, csütörtök | Életmód
Már mintegy 2000 embernek nyújtott segítséget a vöröskereszt Balatoni Elsősegélynyújtó Szolgálata
Már csaknem 2000 embernek nyújtott segítséget a vöröskereszt Balatoni Elsősegélynyújtó Szolgálata - közölte a szervezet csütörtökön az MTI-vel.