Városlista
2024. december 19, csütörtök - Viola

Hírek

2011. Szeptember 09. 07:29, péntek | Kék hírek
Forrás: OrientPress

Egyre többen jelentkeznek rendőrnek

Egyre többen jelentkeznek rendőrnek

Újra népszerű a rendőri pálya a fiatalok körében.

Rendészeti képzés indult Egerben. Harminchat diák kezdte meg tanulmányait az egyik helyi szakközépiskolában. A rendészeti osztályba hatszoros volt a túljelentkezés. A fiatalok az érettségi után az egyetemen tanulhatnak tovább, de sokan már most konkrét elképzelésekkel indultak neki a tanévnek.

Az egyik lány, aki az iskolába jár elmondta, azért választotta az intézményt, mert nagyon sok lehetőséget látott benne, főként a sportolás terén. A diák hozzátette, jelenleg vízilabdázik és elsősorban vízi rendész szeretne lenni, de ha ez valamiért nem sikerül, nyomozóként dolgozna. Egy másik, fiú tanuló pedig azt mondta, lovas rendőr lenne, mert kis korától lovagol, amit felnőttkori munkája során is szeretne folytatni.

A most induló első évfolyamra felvett harminchat tanuló négy éven át az általános tantárgyak mellett önismeretet, kommunikációt és társadalomismeretet is tanul – mondta el Matúzné Nagy Ildikó iskolaigazgató. A intézmény vezetője hozzátette, abban is más a náluk folyó oktatás, hogy a testnevelés bontott csoportban és magasabb óraszámban, hetente négyszer. Önvédelmet is tanulnak a diákok, akiket négy rendőri állományban lévő testnevelő oktat.

Az igazgató elmondta még, a jelentős túljelentkezés mellett az is indokolja a képzést, hogy évek óta látható a rendőrhiány. Heves megyében is évek óta egyre kevesebben helyezkednek el a rendőrség vagy a tűzoltóság kötelékében. Az egri képzést, amelyhez most kaptak szabad utat, három-négy éve tervezték. A tárgyi feltételek a – lőtér, a sportpályák, a tornacsarnok – adottak, hiszen korábban, harminc éven át az intézményben honvéd gimnázium működött - tájékoztatott a közrádió.

OrientPress Hírügynökség

Címkék: rendőr

Ezek érdekelhetnek még

2024. December 15. 09:15, vasárnap | Kék hírek

Szijjártó Péter: megfenyegették a párizsi magyar nagykövetséget

Párizsi nagykövetségünket ezekben percekben kutatják át a francia hatóságok két bombakereső kutya bevonásával, miután életveszélyes fenyegetést kaptak a képviseleten dolgozó kollégáink egy email formájában

2024. December 14. 08:21, szombat | Kék hírek

A Till Tamás megölésével gyanúsítható férfi letartóztatását indítványozta az ügyészség

A Till Tamás megölésével gyanúsítható férfi letartóztatását indítványozta a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség pénteken - tudatták közleményben az MTI-vel.

2024. December 11. 07:42, szerda | Kék hírek

Beismerő vallomást tett Till Tamás gyilkosa, de nem büntethető

Részletes beismerő vallomást tett Till Tamás gyilkosa, de nem büntethető, mivel a huszonnégy éve elkövetett bűncselekmény idején még fiatalkorú volt, így a büntethetősége tizenöt év után elévült