Hírek
2016. December 16. 17:02, péntek |
Helyi
Forrás: MTI
Elkészült a sportcsarnok
Elkészült az ötezer négyzetméter összterületű, több mint ezer férőhelyes városi sportcsarnok Mosonmagyaróváron. A másfél évig tartó beruházás mintegy kétmilliárd forintba került.
Drescher Ottó, az építtető MTE 1904 sportegyesület elnöke elmondta: a rendszerváltás óta többször is felvetődött, hogy az egyetemi tornaterem mellett szükség lenne egy városi sportcsarnokra, az elmúlt évtizedekben több helyszínt is kijelöltek, kiírtak ötletpályázatokat, de végül egyik sem valósult meg. Emlékeztetett: 2012-ben határozta el a három szakosztályt magában foglaló MTE 1904, hogy a társasági adókedvezmény sporttámogatási rendszerét kihasználva belevág a fejlesztésbe, be is nyújtotta sportfejlesztési programját, benne egy multifunkcionális csarnokkal, 2015-re gyűlt össze a beruházáshoz szükséges összeg.
Az elnök kitért a részletekre is: a sportcsarnok építése 2,05 milliárd forintba került, ebből 240 millió forint állami, 318 millió pedig önkormányzati támogatás volt. A társasági adóból 1,45 milliárd forint jött össze, nyolcvan helyi vállalkozás támogatásával, míg az egyesületi önrész közel 50 millió forint volt. Az alapkőletételre tavaly nyáron került sor, s a csarnok most decemberre elkészült, jelenleg az engedélyeztetési eljárások zajlanak, a sportolók a tervek szerint februártól vehetik birtokba - mondta.
Az új mosonmagyaróvári létesítmény több mint ezer férőhelyes, de szükség esetén tovább bővíthető mobil lelátókkal. A parketta borítású pályán kosárlabda, kézilabda, tollaslabda, röplabda, tenisz és futsal űzhető, de három, sportpadlós kisebb termet is kialakítottak, amelyek más sportágak - például asztalitenisz és küzdősportok - fogadására is alkalmasak. Az épületben hat öltöző, orvosi szoba, illetve bírói helyiségek is helyet kaptak. A sportcsarnok körül közel 150 férőhelyes parkolót is építettek - sorolta az elnök.
Az MTE 1904 egyesületnek több mint 350 utánpótláskorú sportolója van, a legnagyobb létszámú a labdarúgó-szakosztály (körülbelül 250 fő), aztán a kosárlabda (mintegy 100 fő) és az asztalitenisz. Drescher Ottó hozzátette: az új csarnok lehetőséget ad arra is, hogy a fiatalokra alapozva felépíthessenek egy felnőtt kosárlabdacsapatot is.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi
Csajok Miniben…, de nem úgy!
Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.
2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi
Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer
Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.
2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi
Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól
Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.
2026. Május 22. 11:00, péntek | Helyi
Varga Mihály: eredményesen működött az MNB az utóbbi több mint egy évben
Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.

