Hírek
2020. Január 23. 17:06, csütörtök |
Kék hírek
Forrás: mti - illusztráció: police.hu
Elkezdődött a szüleit brutálisan meggyilkoló hódmezővásárhelyi nő és élettárásának pere
A vádirat ismertetésével csütörtökön a Szegedi Törvényszéken elkezdődött a szüleit 2018 tavaszán brutálisan meggyilkoló hódmezővásárhelyi nő és élettárásának pere.
A párt több ember sérelmére, különös kegyetlenséggel, védekezésre, valamint a bűncselekmény elhárítására fogyatékosságánál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett emberölés és kifosztás bűntettével vádolják.
A vádirat szerint a nő évek óta gondozta 78 éves édesanyját és 86 éves édesapját, akik nehezen mozogtak és állandó ápolást igényeltek. A nő 2018 elejétől fogva egyre nehezebben viselte a gondozással járó terheket, rendszeresen italozott, főleg azt követően, hogy élettársa letartóztatásából szabadulva a szülőkkel közösen lakott ingatlan melléképületébe költözött. A vádlottak az alkohol mellett nyugtatókat is fogyasztottak.
A nő többször is panaszkodott élettársának, szülei gondozását csicskáztatásnak nevezte, amin a férfi felidegesítette magát, és megállapodtak abban, hogy a szülőket megölik. 2018. május 24-én mindketten nagy mennyiségű alkoholt fogyasztottak, majd este 9 óra után a nő kicsalta édesapját a konyhába, ahol a nehezen járó sértettet a férfi egy baltával hátulról leütötte, majd miután a földre került, még legalább tizennégyszer fejen csapta. A nő végignézte édesapja bántalmazását, majd alkarjával leszorította az akkor már halott idős férfi nyakát, ezzel nyelvcsontját is eltörte. Az idős férfi néhány percen belül meghalt. A konyhából kiszűrődő hangokat hallva a nő ágyhoz kötött édesanyja kiabálni kezdett, amire a férfi a szobában őt is legalább nyolcszor fejbe csapta a baltával.
A vádlottak magukhoz vettek 80 ezer forintot, és megpróbálták felgyújtani a házat. Ehhez a konyhában lévő gázpalackot akarták használni. Ruháikat elégették, és a városba indultak szórakozni. A palackban kevés gáz volt, ami nem robbant föl, csak kisebb tűz keletkezett. Másnap hajnalban a házhoz visszatérő vádlottak látták ezt, és a bűncselekmény nyomainak eltüntetése érdekében ágyneműket, konyharuhákat dobáltak a nő apjának holttestére, amit meggyújtottak. A gomolygó füstöt észrevevő szomszédok értesítették a tűzoltókat, akik megtalálták a holttesteket.
Az ügyészség a férfival szemben - beismerő vallomása esetére is - tényleges életfogytig tartó szabadságvesztés kiszabását kérte.
Az 55 esztendős férfi, akit a csuklyát viselő fegyőrök kéz- és lábbilincsben vezetettek az előkészítő ülésre azt mondta, vállalja a felelősséget tetteiért. A vádlott a gyilkosságokat elismerte, de hangsúlyozta, élettársa nem kérte szülei megölésére, a nő ártatlan a bűncselekményekben.
A nő kórházban van, állapota miatt nem szállítható, ezért őt később, távmeghallgatással kérdezi ki a bíróság, amely az ügyben tárgyalást tart.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Március 23. 09:27, vasárnap | Kék hírek
Felrobbant kézigránát okozta a balesetet a honvédség újdörögdi gyakorlóterén
Éles kézigránáttal végrehajtott dobógyakorlat során felrobbant a gránát a feladatot végrehajtó kormánytisztviselő kezében pénteken a Magyar Honvédség újdörögdi gyakorlóterén
2025. Március 22. 09:27, szombat | Kék hírek
Állon rúgta a beteghordót
A Siófoki Járási Ügyészség közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette és könnyű testi sértés vétsége miatt emelt vádat azzal a férfival szemben, aki a sürgősségi osztályon őrjöngött.
2025. Március 19. 07:40, szerda | Kék hírek
Menekült a rendőrök elől, letörte a sorompót
A Győri Járási Ügyészség vádat emelt egy férfival szemben, aki vezetői engedély nélkül, korábbi járművezetéstől eltiltása alatt vezette járművét, majd elmenekült a rendőrök elől, és ennek során két sorompót letört.