Hírek
2012. Április 25. 14:15, szerda |
Kék hírek
Forrás: STOP / MTI
Előzetesben a győri kettős gyilkos
![Előzetesben a győri kettős gyilkos](/external/image_cache/a/a/9/aa98e138610ed508abb7e29f49c15ae2.jpg)
Előzetes letartóztatásba helyezte a Győri Városi Bíróság szerda reggel azt a 34 éves helybeli férfit, akit a vasárnap délelőtti kettős gyilkosság elkövetésével gyanúsítanak; a végzés nem jogerős.
A döntés meghozatala után Faragó Péter, a gyanúsított ügyvédje újságíróknak nyilatkozva azt mondta: ő, és védence is megfellebbezte a határozatot; álláspontjuk szerint a lövések jogos védelmi helyzetben dördültek el.
P. Lajos jogi képviselője újságíróknak nyilatkozva azt közölte: a nyomozás feladata lesz feltárni, mennyiben valósult meg ez a helyzet, azt azonban elmondta, hogy a későbbi áldozatok az ügyfelét és annak családját érintő súlyos fenyegetéseket tettek. Kérdésre válaszolva jelezte: a férfit - aki eddig fogdában volt - a nap folyamán szállítják át büntetés-végrehajtási intézetbe.
Máté Kinga, a Győri Törvényszék szóvivője azt közölte: a több emberen elkövetett emberöléssel gyanúsított férfit, aki beismerő vallomást tett, azért helyezte a bíróság előzetes letartóztatásba, mert a bűncselekmény kiemelkedő tárgyi súlya miatt fennáll a szökés, elrejtőzés veszélye.
"Megalapozottan feltehető, hogy a gyanúsított, szabadlábon hagyása esetén, a tanúk befolyásolásával vagy más módon megnehezítené a bizonyítási eljárást" - tette hozzá, jelezve: a fellebbezések miatt a döntés nem jogerős.
A gyanúsított a rendőrség korábbi közlése szerint, vita után, sörétes fegyverével sebzett halálra két embert. A Bercsényi-ligeti vendéglátóhely tulajdonosa haragos viszonyban volt áldozataival, akik szombat este többekkel az ő presszójában szórakoztak. Hajnalban a tulajdonos kitette az utcára a társaság néhány hangoskodó tagját. A két későbbi áldozat emiatt ment vissza vasárnap délelőtt "felelősségre vonni" a presszóst, aki az utcán lőtte meg őket engedéllyel tartott puskájával.
MTI / STOP
Ezek érdekelhetnek még
2024. Július 16. 07:45, kedd | Kék hírek
A rendőrség szerint nem olyan aggasztóak a közállapotok Kerepes környékén, ahogy az a közösségi médiában megjelenik
Torzítják a valós képet azok a - közösségi médiában megjelent - híradások, amelyek a gödöllői HÉV vonalán az utóbbi időben kialakult közállapotokról tudósítanak
2024. Július 15. 08:01, hétfő | Kék hírek
Balatonba fulladt egy külföldi fiatal szombaton
Vizibiciklivel fürdőző külföldi fiatal fulladt szombaton a Balatonba Siófoknál - tájékoztatta a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata vasárnap az MTI-t.
2024. Július 13. 08:36, szombat | Kék hírek
A Balatonba fulladt egy fiatal férfi
Holttestet találtak a vízimentők a Balatonban, Révfülöpön pénteken.
2024. Július 11. 08:02, csütörtök | Kék hírek
Elítéltek egy orvost és asszisztensét, akik a kórházi munkájukat összemosták a magánrendeléssel
Felfüggesztett börtönt és pénzbüntetést szabott ki jogerősen a Pécsi Ítélőtábla arra a szülészorvosra, aki magánpraxisában kezelt betegeit a kórházban is pénzért látta el asszisztensével 2021-ben.