Hírek
2014. Augusztus 11. 06:00, hétfő |
Helyi
Forrás: Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság
Embercsempész és menekültek rendőrkézen
A román embercsempészt és szíriai utasait az M1-es autópályán fogták el a járőrök. Hegyeshalomban és Sopronban a nemzetközi gyorsvonatról állítottak elő illegális határsértőket a rendőrök..
A Lébényi Autópálya járőrei 2014. augusztus 7-én 14 óra 15 perckor a hegyeshalmi kilépőnél közúti ellenőrzésen állították meg az Ausztriába tartó román forgalmi rendszámú Audit. A gépkocsiban utazó négy külföldi férfi jogszerű magyarországi tartózkodását igazolni nem tudta és érvényes úti okmányokkal sem rendelkezett. Az intézkedők megállapították, hogy a szíriai állampolgárok a vámosszabadi befogadó állomásról jöttek el és illegálisan akartak külföldre utazni. A román sofőr beismerte, a négy férfit Győrben vette fel gépkocsijába, hogy 200 euró ellenében Németországba fuvarozza őket. A szíriai menekülteket az egyenruhások tiltott határátlépés szabálysértés kísérlete miatt előállították. A 32 éves román gépkocsivezető ellen a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság Határrendészeti Osztálya embercsempészés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt büntetőeljárást indított.
A mosonmagyaróvári határrendészek és az osztrák rendőrök 2014. augusztus 7-én 21 órakor a hegyeshalmi vasútállomáson ellenőrizték a nemzetközi gyorsvonat utasait. A szerelvényről tiltott határátlépés szabálysértés kísérlete miatt három külföldi fiatalt szállítottak le, akik a debreceni befogadó állomásról jöttek el és a továbbutazáshoz szükséges okmányokkal nem rendelkeztek.
Tiltott határátlépés szabálysértés kísérlete miatt a soproni Gysev pályaudvarról 2014. augusztus 8-án 8 óra 45 perckor két külföldi férfit állítottak elő a járőrök. A két határsértő humanitárius tartózkodási engedéllyel igazolta magát, amely az Ausztriába történő utazásra nem jogosította fel őket.
A rendőrség ügyeletére 2014. augusztus 8-án 20 óra 56 perckor egy taxi gépkocsi vezetője tett bejelentést. A sofőr elmondta, az M1-es autópályán Ausztria felé halad külföldi utasával, akiről úgy véli, jogellenesen akarja átlépni a határt. Az autópálya járőrei a jelzett gépkocsit és utasait a hegyeshalmi kilépőnél igazoltatták. A taxiban utazó 30 éves koszovói férfi jogszerű magyarországi tartózkodását és továbbutazáshoz szükséges feltételeket igazolni nem tudta, ezért az egyenruhások tiltott határátlépés szabálysértés kísérlete miatt előállították.
A harmadik országbeli menekültek ügyében a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal folytatja az eljárást.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 09. 12:00, hétfő | Helyi
Magyar Péter nevét emlegetve tagadta az orosz nagykövetség, hogy a Kreml különleges egysége befolyásolni akarná a magyar választásokat
2026. Április 09. 12:00, csütörtök | Kék hírek
Pszichiáter és álorvos ellen emeltek vádat vesztegetés miatt Zalában
Vesztegetés miatt emeltek vádat egy pszichiáter és egy magát orvosnak kiadó férfi ellen, utóbbinak kuruzslás miatt is felelnie kell - tájékoztatta a Zala Vármegyei Főügyészség szóvivője szerdán az MTI-t.
2026. Április 09. 11:00, csütörtök | Belföld
Választás 2026 - Harmincötezernél is több delegált lesz a szavazatszámláló bizottságokban
Több mint 35 ezer delegált vesz részt az április 12-ei parlamenti választáson a választási bizottságok munkájában. Négy évvel ezelőtt ez a szám több mint 40 ezer volt.
2026. Április 09. 09:00, csütörtök | Külföld
Iráni konfliktus - Donald Trump 50 százalékos büntetővámot jelentett be az Iránnak fegyvereket szállító országokra
Donald Trump amerikai elnök azonnali hatállyal 50 százalékos büntetővámot jelentett be az Iránnak fegyvereket szállító országokra szerdán, miközben vám- és szankciókönnyítést ígért Irán számára.
