Hírek
2016. Március 04. 12:04, péntek |
Helyi
Forrás: Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság
Embercsempészek őrizetben
Hegyeshalom térségében a rendőrök két embercsempészt és kilenc illegális bevándorlót fogtak el.
A Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság Határrendészeti Osztályának járőrei 2016. március 3-án 18 óra 30 perckor a határátlépési pont közelében, egy parkolóban igazoltatták egy szerb forgalmi rendszámú személygépjármű sofőrjét és utasait. Az autóban 4 marokkói és 1 algír állampolgár utazott, akik az ellenőrzéskor a rendőröknek elmondták, hogy Ausztriába akartak eljutni. A járőrök megállapították, hogy a külföldiek a továbbutazás feltételeivel nem rendelkeztek, ezért őket és az autó sofőrjét, A. M. Husein 36 éves iraki állampolgárt a helyszínen elfogták és előállították a megyei rendőr-főkapitányságra.

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság Határrendészeti Osztályán a gépjármű 36 éves vezetője, A. M. H. iraki állampolgárral szemben embercsempészés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás. A nyomozók a férfit – őrizetbe vétele mellett – gyanúsítottként hallgatták ki.
Ugyanezen a napon a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság Autópálya Alosztály járőrei 2016. március 3-án 21 óra 30 perckor az M1-es autópálya Hegyeshalom felé vezető oldalán akartak ellenőrizni egy személygépjárművet. Az autó sofőrje a rendőrök intézkedési szándékát észlelte, ezért az autópályáról letérve visszafordult Budapest irányába. A járőrök miután a gépkocsit megállították, igazoltatták a benne ülő személyeket és megállapították, hogy az utasok - 2 afgán, valamint 2 pakisztáni állampolgár - jogszerűtlenül tartózkodtak Magyarországon. A rendőrök az autó vezetőjét, A. A. 52 éves iraki állampolgárt és a külföldi utasokat a helyszínen elfogták és a megyei rendőr-főkapitányságra előállították.

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányságon a nyomozók A. A. iraki állampolgárt - őrizetbe vétele mellett - embercsempészés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi
Csajok Miniben…, de nem úgy!
Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.
2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi
Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer
Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.
2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi
Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól
Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.
2026. Május 22. 11:00, péntek | Helyi
Varga Mihály: eredményesen működött az MNB az utóbbi több mint egy évben
Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.

