Hírek
2013. Augusztus 04. 09:16, vasárnap |
Helyi
Forrás: Oxygen Media
Érkeznek a befogadóállomásra
A felújítás függvényében érkezhetnek a vámosszabadi külterületén kialakított nyílt befogadóállomásra a lakók. Az első csoportban hétfőn ötven közel-keleti muzulmán érkezik.
A három lakószintből csak egy van készen az épületben.
A településvezető azzal nyugtatta 40-60 fős hallgatóságát, hogy az első csoport kétharmadát családok teszik ki, az egyedülállók pedig előzőleg többszörös szűrésen estek át. A táborban tiszteletben tartják szokásaikat, vallási előírásaikat, de velük is közlik, melyek Magyarországon a követendő normák - mondta a polgármester.
Buruzs István, a menekülttábor létesítése ellen tiltakozó civil mozgalom egyik vezetője arról beszélt: a kormányzati szervekkel folytatott tárgyalásokon az a benyomásuk alakult ki, hogy "ebből egy bezzegtábort akarnak csinálni", így "nagy valószínűséggel béke lesz" a bevándorlók és az 1600 lelkes szigetközi település lakói között.
A polgármesterhez hasonlóan Buruzs István is azt hangoztatta: tiltakozó akciójuk civil megmozdulás, az is marad, így semmilyen politikai erő közeledéséből nem kérnek. Hozzátette, mivel a kormányzat ígérete szerint márciusban áttekintik a helyzetet, és akkor születik döntés a tábor fennmaradásáról vagy bezárásáról, azon dolgoznak, hogy "minél kisebb súrlódásokkal" tudják átélni ezt az időszakot.
Megjegyezte: a rendőrség közlése szerint hat hónap elteltével áttekintik a megerősített járőrözés tapasztalatait, de "akkor már csak egy hónapot kell kibírni, és jön a lakat". Megnyugtatónak nevezte, hogy az egykori határőrségi épületen csak kisebb felújításokat hajtottak végre, "tényleg csak a festés történt meg", ez pedig arra enged következtetni, hogy csak rövid ideig akarják menekülttábornak használni az épületet.
A korábban közöltekhez képest Győrbe járnak majd a táborban lakó gyerekek iskolába, a bölcsődés és óvodás korúakkal pedig az épületen belül foglalkoznak, így jelenlétük nem terheli a helyi intézményeket.
A település és a Belügyminisztérium július 23-án közölte az MTI-vel: Vámosszabadi hozzájárul ahhoz, hogy a külterületén lévő volt munkásszálló épületében - elsősorban családok elhelyezésére alkalmas - befogadó állomás létesüljön és működjön ideiglenesen.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi
Csajok Miniben…, de nem úgy!
Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.
2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi
Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer
Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.
2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi
Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól
Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.
2026. Május 22. 11:00, péntek | Helyi
Varga Mihály: eredményesen működött az MNB az utóbbi több mint egy évben
Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.

