Városlista
2026. június 10, szerda - Margit

Hírek

2013. Szeptember 05. 21:16, csütörtök | Helyi
Forrás: Oxygen Media

Esküt tettek a gazdászjelöltek

Esküt tettek a gazdászjelöltek

195 éve alapították a mosonmagyaróvári agrártudomány egyetemet. Azóta tartozik az intézmény a mezőgazdasági szakemberképzés élvonalába. Most, újabb hallgatókat köszönthettek az egyetem falain belül.

Megkezdődött ugyanis a tanév.

Tanévnyitó ünnepséget tartottak a mosonmagyaróvári agrártudomány egyetemen. Ez már a 195. volt a sorban. Az ünnepi tanácsülés résztvevőit Dr. Faragó Sándor, a Nyugat-Magyarországi Egyetem vezetője köszöntötte. A rektor beszédében elmondta: : Erdésznek és Óvári gazdásznak lenni nem szakma, hanem hivatás. Ezt igazolja, a közel 2 évszázados tradíció.

Az első évesek beavatási szertartása a fogadalomtétellel kezdődött. Majd egy jelképes kézfogással fejeződött be. A gólyákat Dr. Schmidt Rezső dékán fogadta hallgatóvá. A majdnem 200 év nagy idő, egy intézmény életében. Itt, a mezőgazdasági karon, igyekeztek megtartani az egyetem alapítók szellemi örökségét.

Az agrártudományi karon hagyomány, hogy a tanévnyitón adják át a díszokleveleket. Ennek fő célja az, hogy a nagy elődök által elért eredmények, példaként álljanak az egyetemet most kezdő hallgatók előtt.

Képek a tanévnyitóról:

http://www.infomovar.hu/kepek_lista/permalink:egyetemi-tanevnyito-1-foto-nagy-maria-2013-09-05/

és még egy galéria:

http://www.infomovar.hu/kepek_lista/permalink:egyetemi-tanevnyito-2-foto-nagy-maria-2013-09-05/

Kapcsolódó galéria

Ezek érdekelhetnek még

2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi

Csajok Miniben…, de nem úgy!

Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.

2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi

Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer

Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.

2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi

Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól

Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.

2026. Május 22. 11:00, péntek | Helyi

Varga Mihály: eredményesen működött az MNB az utóbbi több mint egy évben

Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.