Hírek
2015. November 30. 07:35, hétfő |
Külföld
Forrás: MTI
EU-csúcs – Törökország az unióhoz való csatlakozási folyamat felgyorsulását várja
Partner kíván lenni Törökország a migrációs válság megoldásában, és abban bízik, hogy a vasárnapi EU-török csúcstalálkozóval felgyorsulhat az unióhoz való csatlakozás folyamata
- mondta Ahmet Davutoglu török kormányfő a megbeszélésen, annak nyilvánosan közvetített szakaszában.
Az unió vezetői ugyanakkor világossá tették, hogy az erős határvédelem mellett a médiaszabadság és az emberi jogok kibővítését várják Ankarától.
Davutoglu történelmi találkozásnak, "új időszámítás kezdetének" nevezte az EU 28 tagállamának vezetőivel való találkozást. Hangsúlyozta, hogy bár a migránsok nagy számban Törökországon keresztül lépik át az unió határát, országa 2,2 millió menedékkérőt lát el táboraiban, a szíriai háború három és fél évvel ezelőtti kezdete óta.
Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke vízválasztónak nevezte a vasárnapi találkozót, mivel azonnali döntést kell hozniuk az összegyűlt állam- és kormányfőknek a migrációs válság megoldása érdekében. Elmondta, hogy az idén 1,5 millió migráns érkezett az unió területére, akik legtöbbje Törökországon keresztül lépte át az unió határát. Megfogalmazása szerint a vasárnapi találkozó az unió részéről a Törökországgal való szolidaritás kifejezése.
Tusk hangsúlyozta, hogy együttesen kell megoldani a mindenkire nagy nyomást helyező illegális bevándorlási problémát. Reményét fejezte ki, hogy ebben a törekvésben Törökország partner lesz, ahogy abban is, hogy lépéseket tesz a médiaszabadság és az emberi jogok kibővítése terén.
Kiemelte, hogy a vasárnapi tárgyalás nemcsak a migrációs kérdés megoldásáról, hanem a kétoldalú kapcsolatok szorosabbra fűzéséről is szól. Ezzel kapcsolatban kijelentette, hogy az unió felélénkíti és elmélyíti a párbeszédet Törökország csatlakozási folyamatában, és hogy ennek egyik legfontosabb lépése lehet a vízumliberalizáció.
Martin Schulz, az Európai Parlament elnöke a szíriai konfliktus megoldását célzó EU-török együttműködés fontosságát emelte ki A zárt ajtók mögött zajló tanácskozáson - mint az a beszédéről a sajtó számára eljuttatott szövegből kitűnik - azt hangsúlyozta, hogy határozottan fel kell lépni az emberi élet biztonsága érdekében, és fel kell venni a harcot a terrorizmus ellen, hogy béke születhessen Szíriában.
Ez lehet az első lépés a migráció megállítására - hangsúlyozta Martin Schulz.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 09. 09:00, csütörtök | Külföld
Iráni konfliktus - Donald Trump 50 százalékos büntetővámot jelentett be az Iránnak fegyvereket szállító országokra
Donald Trump amerikai elnök azonnali hatállyal 50 százalékos büntetővámot jelentett be az Iránnak fegyvereket szállító országokra szerdán, miközben vám- és szankciókönnyítést ígért Irán számára.
2026. Április 07. 15:00, kedd | Külföld
Iráni konfliktus - Donald Trump: Irán vezetői úgy tűnik, megegyezési szándékkal tárgyalnak az Egyesült Államokkal
Úgy tűnik, Irán vezetői megegyezési szándékkal vesznek részt az Egyesült Államokkal zajló tárgyalási folyamatban – közölte hétfőn Donald Trump amerikai elnök.
2026. Április 05. 11:00, vasárnap | Külföld
Iráni konfliktus - Donald Trump: a pokol fog Iránra szabadulni, ha nem köt megállapodást
Donald Trump szerint a \"pokol fog Iránra szabadulni\", amennyiben két napon belül nem köt megállapodást - az amerikai elnök internetes bejegyzésben szombaton adott ismételt ultimátumot a teheráni vezetésnek.
2026. Április 04. 16:00, szombat | Külföld
Az amerikai kormány rekordösszegű, 1500 milliárd dolláros védelmi költségvetést tervez 2027-re
A washingtoni Fehér Ház 1500 milliárd dolláros védelmi költségvetést javasol az Egyesült Államok számára 2027-re - derül ki az elnöki hivatal által pénteken kiadott tervezetből.

