Hírek
2017. Február 23. 05:00, csütörtök |
Helyi
Forrás: Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság
Évértékelő a megyei rendőrség munkájáról
Csizmadia Gábor rendőr dandártábornok a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője a megjelent média képviselőinek adott tájékoztatást az elmúlt év eredményeiről.
Csizmadia Gábor rendőr dandártábornok, megyei rendőrfőkapitány 2017. február 22-én 10 órakor a sajtó megjelent képviselői előtt adott tájékoztatást a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság 2016. évben elvégzett tevékenységéről. Főkapitány úr elmondta, hogy a megye rendőri állománya feladatait törvényesen, a 2016. évre jóváhagyott munkatervében rögzített célokhoz rendelve, hatékonyan és alapvetően eredményesen hajtotta végre. A kitűzött fő stratégiai célokat a megyei rendőr-főkapitányság teljesítette. A megye bűnügyi helyzete az elmúlt évben is stabil volt, a szervezett bűnözés továbbra sem nyert teret. Kiemelt társadalmi veszélyességű, a lakosság széles rétegeit érintő bűncselekmények nem fordultak elő.
Főkapitány úr beszámolt arról is, hogy a Rendőrség tevékenységére vonatkozó önkormányzati felmérés eredménye alapján főkapitányságunk munkájának önkormányzati megelégedettsége javult, 2016. évben az 5 fokozatú skálán munkánkat 4,30-ra, a rendőrség és az önkormányzat kapcsolatát pedig 4,69-re értékelték.

A bűnügyi tevékenységünk kapcsán elmondta, hogy a nyomozóhatóságaink által befejezett eljárásokban a bűncselekmények száma 2015. évről 2016. évre 9.721-ről 8.831-re, 9,2%-kal csökkent. A nyomozások eredményessége 56%-ról 61,4%-ra, 5,4 százalékponttal emelkedett.
A vizsgált időszakban az elmúlt évhez képest csökkent az emberölések száma, 9-ről 6-ra, ezen belül a szándékos befejezett emberölések száma 5-ről 1-re, ami az elmúlt 5 év legalacsonyabb értéke. 2016. évben is valamennyi, emberölés miatt indított ügyet felderítettünk, az elkövetőt elfogtuk.
A rendészeti feladatok értékelésénél kiemelte, hogy közterülten eltöltött órák száma 667.415 volt, amiből 564.419 órát saját illetékességi területen töltött el a közterületi állomány. Megyénk közlekedésbiztonsági helyzetében javulást tudtunk elérni. Mind a személyi sérüléses közúti közlekedési balesetek számát, mind a halálos kimenetelű balesetek számát sikerült csökkenteni.
A sajtótájékoztatót megelőző napon főkapitány úr ünnepélyes állománygyűlés keretében is értékelte az elvégzett munkát. Az állománygyűlés elöljáró parancsnoka az Országos Rendőr-főkapitányság vezetője Papp Károly r. altábornagy volt. Az országos rendőrfőkapitány a megye rendőri állományának szakmai teljesítményét kivételesnek értékelte, intézkedéseit határozottnak, jogszerűnek és polgárbarátnak ítélte és ennek folytatását határozta meg a jövő évre vonatkozóan is.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi
Csajok Miniben…, de nem úgy!
Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.
2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi
Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer
Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.
2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi
Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól
Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.
2026. Május 22. 11:00, péntek | Helyi
Varga Mihály: eredményesen működött az MNB az utóbbi több mint egy évben
Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.
