Hírek
2016. Január 07. 09:27, csütörtök | Sport
Ezüstérem a Hungaroringről!
Botka Dávid és Szeles Péter az abszolút második helyen végzett a Szilveszter Rallye-n.
Az ERC 2 bajnok párosa a hungaroringi futamon szerette volna először kipróbálni aszfalton a 2016-os szezonra szánt versenygépét, az R5-ös Citroen DS3-at, de a karácsonyi ünnepek miatt nem érkezett meg Norvégiából az új autó futóműve, így a páros az idei évben a Magyar Bajnokságban használt R4-es Mitsubishi Lancerrel teljesítette az óévbúcsúztatót.

Botka Dávid:
Az első, esti szakasz jól sikerült, második idővel kezdtünk és tudtuk, hogy azt a hátrányt, amit összeszedtük, hol kaptuk. A másnapi első körben én hibáztam. A Ring külsőn továbbcsúsztam egy kanyaron. Meg kellett fordulnunk és mire visszakecmeregtünk az útra, eltelt jó pár másodperc. A Ring belsőn pedig kevés üzemanyaggal rajtoltunk el, ami megint csak az én hibám volt, mert én tankoltam és rosszul számoltam ki az üzemanyag mennyiséget, olyannyira, hogy már az első kanyar után ellöttyent a benzin. A második körben egy pozíciót javítottunk, az ötödikről a negyedik helyre léptünk előre. A verseny végére jöttünk bele igazán, az utolsó szakasz sikerült a legjobban, azt a gyorsot meg is nyertük. Jó volt a gumiválasztásunk, előtte végig azzal küzdöttem, hogy az autó folyamatosan úszkált, még a hajtáson is állítottunk, hogy jobb legyen. Rég mentem evvel az R4-es Mitsubishivel, és kellett a gyorsasági kilométer, hogy ismét komfortosan érezzem magam benne. Az N-es autó teljesen más, meg a DS3 is, úgyhogy kellett hozzá ez a 20-30 kilométer, hogy ráérezzek. A negyedik szakasztól kezdve gondmentes versenyt futottunk, másodikak lettünk, úgyhogy elégedett vagyok.
Január 16-17.-e között Kovásznán részt veszünk egy havas testversenyen a Citroennel, majd február első hétvégéjén következik az EB nyitófutama Lettországban a Liepaja Rally. Bízom benne, hogy ismét meg fogjuk tudni állni a helyünket, az autót felkészítjük, és ha nem lesz komolyabb problémánk, akkor jó eredménnyel fogunk hazatérni.
Hajósi Miklós
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 09. 07:26, csütörtök | Sport
Bajnokok Ligája - Kétgólos hátrányban Szoboszlaiék és a Barcelona is
2026. Április 09. 07:26, csütörtök | Sport
Férfi kézilabda BL - A Kielce búcsúztatásával negyeddöntős a Szeged
A Szeged negyeddöntőbe jutott a férfi kézilabda Bajnokok Ligájában, mivel a rájátszás első fordulójának 26-23-ra megnyert első mérkőzését követően a szerdai visszavágón 32-32-es döntetlent játszott a lengyel Kielce otthonában.
2026. Április 08. 07:19, szerda | Sport
Bajnokok Ligája - Az utolsó szalmaszálba kapaszkodik a Liverpool
2026. Április 07. 07:23, kedd | Sport
Férfi vízilabda-vk - A házigazda görögök legyőzésével kezdtek a magyarok
Győzelemmel kezdte szereplését a magyar válogatott a férfi vízilabda világkupa görögországi divízió I-es tornáján: Varga Zsolt szövetségi kapitány együttese hétfőn a házigazdák felett diadalmaskodott nagy csatában 13-12-re.

