Hírek
2014. Augusztus 29. 23:13, péntek |
Helyi
Forrás: mti
Fabrikett üzemet adtak át Mosonmagyaróváron - 2014.08.29.
Fűrészporból és fahulladékból brikettet előállító üzemet avattak pénteken Mosonmagyaróváron, a gyár negyedmilliárd forintból, egy magyar-szlovák határon átnyúló projekt keretében valósult meg.
Nagy István, a Földművelésügyi Minisztérium parlamenti államtitkára, a város korábbi polgármestere hangsúlyozta: egy gazdaság ereje meghatározható annak alapján is, mennyire képes támogatni a szegényeket, a legelesettebbeket.
A fabrikett-alapanyagot ugyanis az önkormányzat által foglalkoztatott közmunkások gyűjtik össze, a végtermék jelentős hányadát a helyi szociális tüzelőprogramban osztják ki a rászorulóknak, a fennmaradó részt pedig közintézmények fűtésére használják - emelte ki.
Hozzátette, hogy a projekt pályázati anyagában 16 havi fenntartást vállaltak, de a gazdasági számítások alapján már most látszik a további működés létjogosultsága.
Árvay István (Fidesz), Mosonmagyaróvár polgármesteri jogköröket gyakorló alpolgármestere elmondta, hogy az üzem létesítése mintaprojekt volt, de egyértelmű, hogy a város folytatni kívánja az elindított munkát.
Kosár Tibor, az üzemet működtető helyi városüzemeltetési társaság ügyvezetője az MTI érdeklődésére elmondta: eszközeik óránként mintegy 300 kilogramm fabrikett előállítására alkalmasak, a működtetésre három fizikai dolgozót és egy telepvezetőt vettek fel. Azt, hogy mekkora lehet az üzem éves kibocsátása, egyelőre nem tudta megmondani, mert a próbaüzem ideje alatt többféle alapanyagot is kipróbálnak, és mindegyiknek más a feldolgozás-igénye.
Kapcsolódó galéria
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi
Csajok Miniben…, de nem úgy!
Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.
2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi
Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer
Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.
2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi
Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól
Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.
2026. Május 22. 11:00, péntek | Helyi
Varga Mihály: eredményesen működött az MNB az utóbbi több mint egy évben
Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.













