Városlista
2026. április 9, csütörtök - Erhard

Hírek

2012. Január 12. 12:28, csütörtök | Kék hírek
Forrás: mno.hu

Fásyra is felfüggesztett börtön kiszabását kéri az ügyészség

Fásyra is felfüggesztett börtön kiszabását kéri az ügyészség

Felfüggesztett börtön kiszabását kéri a bíróságtól a Fővárosi Főügyészség az őssejtbotrány ügyében – írja a Magyar Nemzet.

A vádhatóság csalás bűntette miatt emelt vádat. Az ügyben felvetődött a kuruzslás, illetve a foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés is.

Kilenc vádlott, többek között Pákh Imre műgyűjtő, Fásy Ádám zenész, valamint egy ukrán orvosprofesszor és egy szintén ukrán biológus esetében is felfüggesztett börtönbüntetés kiszabását kéri a Fővárosi Főügyészség. – Az ügyészség jelentős kárt okozó, üzletszerűen elkövetett csalás bűntette miatt emelt vádat a II–III. Kerületi Bíróságon a 2009-ben kirobbant őssejtügyben – fogalmazott Ihász Sándor fővárosi főügyész szerdán a köztévé Ma reggel című műsorában. A műsorban elhangzott, hogy a vádirat tartalma szerint az IRM Magyarország Nemzetközi Biotechnológiai és Őssejt Központ Zrt. kaposvári klinikáján engedély nélkül végeztek őssejtkezeléseket.

Ihász Sándor a televízióban azt mondta: az ügyben több jogkérdést kellett értelmezni. Köztük azt, hogy megállapítható-e az emberi test tiltott felhasználása, de felvetődött a kuruzslás, illetve a foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés is. A Nemzeti Nyomozó Iroda korábban emberi test tiltott felhasználása miatt folytatott eljárást annak kapcsán, hogy a gyanú szerint egy őssejtkutató labor és egy magánklinika szervezésében 2007-tõl őssejtkezeléseket végeztek anyagi ellenszolgáltatás fejében. Az érintettek egy-egy kezelésért 25 ezer dollárt vagy ötmillió forintot fizettek – olvasható a lapban.

Ezek érdekelhetnek még

2026. Április 09. 12:00, csütörtök | Kék hírek

Pszichiáter és álorvos ellen emeltek vádat vesztegetés miatt Zalában

Vesztegetés miatt emeltek vádat egy pszichiáter és egy magát orvosnak kiadó férfi ellen, utóbbinak kuruzslás miatt is felelnie kell - tájékoztatta a Zala Vármegyei Főügyészség szóvivője szerdán az MTI-t.

2026. Április 08. 12:00, szerda | Kék hírek

BRFK: 75 ittas vezetőt szűrtek ki a forgalomból a rendőrök a húsvéti ünnep alatt

A rendőrök csütörtök estétől kedd reggelig 75 ittas vezetőt szűrtek ki a forgalomból - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság a police. hu oldalon.

2026. Április 05. 09:13, vasárnap | Kék hírek

Hárman meghaltak, ketten megsérültek, amikor fának csapódott egy autó Kiskunfélegyháza közelében

Hárman meghaltak, ketten pedig súlyosan megsérültek, amikor fának csapódott egy autó szombatra virradóra Kiskunfélegyháza térségében, egy alsórendű úton

2026. Április 03. 12:00, péntek | Kék hírek

Letartóztatták a férfit, aki megölte a feleségét Győrben

A Győri Járásbíróság elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, aki megölte a feleségét Győrben szerda reggel - tudatta a járásbíróság döntését a Győri Törvényszék csütörtökön az MTI-vel.