Városlista
2026. február 4, szerda - Ráhel

Hírek

2016. Március 28. 19:55, hétfő | Helyi sport
Forrás: MKCSE

Felemás teljesítmény, de örömteli végeredmény

Felemás teljesítmény, de örömteli végeredmény

Alapszakasz 21. forduló I Mosonszolnok I MKC SE – MTK Budapest

A szurkolók fantasztikus, nem mindennapi köszöntésben részesítették a csajokat és Varga József vezetőedzőt, amikor megérkeztek a Mosonszolnoki Sportcsarnokhoz. A lányok érezhetően meghálálták a gesztust, hiszen az összecsapáson közönségszórakoztató és harcos formát nyújtottak.

Páratlan nyitányt produkáltak játékosaink és közel nyolc percig kapott gól nélkül tartották a budapesti offenzívát, így ezek a percek kizárólag a kirobbanó formában kézilabdázó mosonmagyaróvári együttesről szóltak. Közülük is elsősorban a villám reflexekkel operáló Szemerey Zsófiról és Szepesi Ivettről, aki négy gólt is szerzett addig, amíg az MTK érvényesítette első találatát. A félidő második felében már érezhetően fáradtak a játékosaink, ami ilyen tempó mellett nem is volt igazán meglepő. A csúcson hét góllal is vezettünk ellenfelünktől, ami a játékrész hátralévő részében négyre is mérséklődött. Szemerey teljesítménye nagyon kellett ehhez az eredményhez, ahogy Szepesi, Gyimesi és Dombi fantasztikus találatai is.
„Hatalmas drukkal vártak minket a szurkolók a csarnoknál, és úgy gondolom ez alapozhatta meg azt a hatalmas lendületet és tüzet, amit az első játékrész során produkáltunk. Ugyan a félidő vége felé kissé elfáradtunk, és az MTK is egyre összeszedettebben kézilabdázott, mégis nagyon elégedettek lehetünk az itt mutatott játékunkkal” – véleményezte az első félidő történéseit Szemerey Zsófi.



Négy-nullával kezdte a második félidőt a vendégcsapat, így gyorsan egy gólra zárkózott, miközben láthatóan irányította is a játékot a pályán. A 36. percben Bizik Réka hétméterese törte meg a hazai gólcsendet, ami akár új lendületet is adhatott volna a bizonytalan mosonmagyaróváriaknak, de sajnos nem tette. Így először a mérkőzés során, a 40. percben már egyenlíteni is tudott az ellenfél, egészen pontosan három perccel később pedig a vezetést is átvehette. Meglógni ennek ellenére sem tudott, fej-fej melletti játékot és gólcsendes perceket láthattunk, mígnem a végjáték okozta adrenalin láthatóan fel nem pörgette a csapatokat. Percekkel a vége előtt emberhátrányba kerültünk, ami könnyen megpecsételhette volna sorsunkat, ha másodpercek leforgása alatt nem szenvedett volna a vendég gárda két kiállítást is. Kettős emberelőnybe támadhattunk, amit Kiss Nikoletta hatalmas bombával koronázott. Egyenlő állást mutatott az eredményjelző, amikor felharsant a mérkőzés végét jelző sípszó.
„Az első félidőhöz képest azt gondolom veszítettünk, míg a második játékrészhez képest inkább azt mondanám, hogy nyertük a mérkőzést. Nagyon sokat dolgoztunk az utóbbi hetekben, ráadásul talán túl sokat is kiadtunk magunkból az első félidőben és úgy gondolom ennek tudható be a második játékrész során nyújtott gyengébb teljesítményünk. De most csak az számít, hogy nyertünk egy pontot, és ebből erőt kell merítenünk az eredményes folytatás érdekében.” – nyilatkozta a félidővel kapcsolatban Szepesi Ivett.

Mestermérleg

Varga József: Sajnos nem bírtuk végig a mérkőzést, muszáj volt időközben tartalékolni az erőnkkel és ez visszavetett minket a mérkőzésben. Mégis úgy gondolom, hogy igazságos végeredmény született és a lányok önbizalmának nagyon kellett ez a pont.

Vlagyimir Golovin: A látottak alapján igazságos eredmény született, ennek ellenére úgy gondolom, hogy mindkét csapat elégedetlen az egy ponttal.

Fotó: Györe Béla

Ezek érdekelhetnek még

2026. Február 04. 14:00, szerda | Kék hírek

Ötmillió forint értékű marihuána

Újabb két feltételezett drogkereskedőt fogtak el a fővárosi nyomozók.

2026. Február 04. 11:00, szerda | Kék hírek

Üres teásdoboz érkezett a márkás cipő helyett

Befejezték a nyomozást azzal a fiatal férfival szemben, aki az elmúlt hónapokban több embert is megkárosított különböző online adásvételi csoportokban elkövetett csalásokkal.

2026. Február 04. 09:00, szerda | Belföld

Szijjártó Péter: egyértelmű, hogy kinek a győzelmével fog végződni az ukrajnai háború

Egyértelmű, hogy kinek a győzelmével fog végződni az ukrajnai háború, ezért Brüsszelnek teljesen felesleges eurómilliárdokat elégetnie, hiszen ezzel csak meghosszabbítják az öldöklést