Hírek
2016. Március 29. 11:32, kedd |
Kék hírek
Forrás: mti
Feleségét feldaraboló hentes ellen indult per
![Feleségét feldaraboló hentes ellen indult per](/external/image_cache/7/7/e/77e423b38fdb3d1e19a70320e7235e78.jpg)
Megkezdődött a Tatabányai Törvényszéken kedden egy darnózseli férfi pere, akit azzal vádolnak, hogy megölte a feleségét, a holttestet a házukban kialakított húsfeldolgozóban feldarabolta, elégette, majd szétszórta.
A vádirat szerint N. János 2014 májusában egy este megvárta a feleségét a mosonmagyaróvári munkahelye előtt. Megölte, majd kocsijának csomagtartójába rejtette és hazaszállította. Gyermekük elalvása után a hentes végzettségű férfi a házban kialakított húsfeldolgozóban a holttestet feldarabolta, és már a gyilkosság éjszakáján megpróbálta elégetni. Ezután a húsfeldolgozóban használt eszközöket sósavval kezelte, később pedig a maradványokat a réten szétszórta.
A 45 éves férfi kapcsolata megromlott feleségével, a nő darnózseli otthonukból Győrbe költözött. Válófélben voltak, de az asszony azért, hogy az ideiglenesen az apánál lévő kisebbik gyermekét láthassa, 2014 májusban úgy döntött, hamarosan visszaköltözik a házukba. A férj azonban nem tudta elfogadni felesége gyermekelhelyezéssel és visszaköltözéssel kapcsolatos szándékait.
Az első tárgyalási napon, a vádirat ismertetése után a bíró meghallgatta az emberöléssel gyanúsított N. Jánost, aki a bíróság előtt nem akart vallomást tenni, sem kérdésekre válaszolni, és közölte, hogy nem követett el bűncselekményt.
A bíró ismertette a vádlottnak a nyomozás alatt tett vallomásait, amelyekben azt állította, hogy a felesége életben van, és vitatta a maradványok DNS-vizsgálatának eredményeit.
A nyomozás szerint a feleség akkor adott magáról utoljára életjelet, amikor bezárta a munkahelyéül szolgáló helyiséget. Ezután az asszony és a férfi mobiltelefonja egy irányba, Darnózseli felé mozgott.
A per csütörtökön tanúk meghallgatásával folytatódik.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Július 16. 07:45, kedd | Kék hírek
A rendőrség szerint nem olyan aggasztóak a közállapotok Kerepes környékén, ahogy az a közösségi médiában megjelenik
Torzítják a valós képet azok a - közösségi médiában megjelent - híradások, amelyek a gödöllői HÉV vonalán az utóbbi időben kialakult közállapotokról tudósítanak
2024. Július 15. 08:01, hétfő | Kék hírek
Balatonba fulladt egy külföldi fiatal szombaton
Vizibiciklivel fürdőző külföldi fiatal fulladt szombaton a Balatonba Siófoknál - tájékoztatta a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata vasárnap az MTI-t.
2024. Július 13. 08:36, szombat | Kék hírek
A Balatonba fulladt egy fiatal férfi
Holttestet találtak a vízimentők a Balatonban, Révfülöpön pénteken.
2024. Július 11. 08:02, csütörtök | Kék hírek
Elítéltek egy orvost és asszisztensét, akik a kórházi munkájukat összemosták a magánrendeléssel
Felfüggesztett börtönt és pénzbüntetést szabott ki jogerősen a Pécsi Ítélőtábla arra a szülészorvosra, aki magánpraxisában kezelt betegeit a kórházban is pénzért látta el asszisztensével 2021-ben.