Hírek
2012. Augusztus 28. 18:58, kedd |
Kék hírek
Forrás: MTI
Felgyújtotta magát egy férfi a keszthelyi városházán
Nem volt megoldatlan a lakáshelyzete a helyi roma nemzetiségi önkormányzat elnökhelyettesének, aki kedden gyúlékony anyaggal leöntötte és felgyújtotta magát a keszthelyi városházán - közölte a polgármesteri kabinet kedd este az MTI-vel.
"Az elnökhelyettes - aki több alkalommal is ittasan jelent meg a roma nemzetiségi önkormányzat ülésein és hivatali ügyintézéseikor - feltehetőleg alkoholos befolyásoltság alatt gyújtotta fel magát. Sérülései nem súlyosak, ellátását követően megszökött a kórházból" - olvasható a közleményben.
A roma kisebbségi önkormányzat vezetője korábban azt mondta az MTI-nek, hogy helyettese megoldatlan lakáshelyzete miatt gyújtotta fel magát.
A polgármesteri kabinet közlése szerint az elnökhelyettes bérelt lakása március 6-án gyulladt ki. A tűzoltósági jegyzőkönyv szerint vélhetően az okozta a tüzet, hogy a férfi a lakásban nagy mennyiségű szemetet és ruhaneműt halmozott fel, és a tárolási szabályokat sem tartotta be. A tűzoltók véleménye szerint a lakásban csak kevés kár keletkezett.
A tűz utáni hetekben a férfi a szomszédok elmondása szerint édesanyja önkormányzati lakásában élt. Bérleményének gyors lakhatóvá tételéhez az önkormányzat anyagi segítséget nyújtott, így ezt követően lehetősége volt visszaköltözni.
Ruzsics Ferenc polgármester (Fidesz-KDNP) személyesen járt el a Máltai Szeretetszolgálatnál, hogy az elnökhelyettes ingyen kapjon ruhát és bútort, de azokat a férfi többszöri egyeztetés ellenére sem vette át - olvasható a közleményben.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Január 11. 09:21, szombat | Kék hírek
Vádat emeltek egy cukrásztanoncokat zaklató férfival szemben
Vádat emeltek egy cukrászüzemben oktatóként dolgozó férfival szemben, aki a hozzá tanulóként beosztott diáklányokat zaklatta
2025. Január 11. 09:16, szombat | Kék hírek
Négy perccel a katasztrófa előtt leálltak a dél-koreai repülőgép adatrögzítői
A dél-koreai Muan repülőtéren december 29-én balesetet szenvedett Jeju Air repülőgép fedélzeti adatrögzítője és a pilótafülke hangrögzítője leállt körülbelül négy perccel a betonfalnak ütközés előtt
2025. Január 08. 10:08, szerda | Kék hírek
Vásároljon maketteket a NAV-tól
Árverésre bocsát a Veszprém megyei adóhatóság mintegy 40 makettet.
2025. Január 02. 08:47, csütörtök | Kék hírek
Legalább tíz embert megölt a montenegrói ámokfutó, aki önmagával is végzett
Legalább tíz embert, köztük két gyermeket ölt meg, majd önmagával is végzett az ámokfutó, aki a montenegrói Cetinjében lövöldözött szerdán - közölte Danilo Saranovic montenegrói belügyminiszter.