Hírek
2015. Június 12. 10:00, péntek |
Életmód
Forrás: RedLemon
Felmérés: csak a Facebookot használják a magyar fiatalok
![Felmérés: csak a Facebookot használják a magyar fiatalok](/external/image_cache/c/b/a/cbac68a5c3a58bb5b734fb5a3b71efcd.jpg)
A Twittert és az Instagramot is csak egy szűk réteg nézi
A Comedy Central nemzetközi kutatással vizsgálta a fiatalok tartalomfogyasztási szokásait. Tizenhárom országban – beleértve Magyarországot is, ahol az adott Y generációs korosztályban a 2015-ös adatok szerint a harmadik legnézettebb a magyar humorcsatorna - 18 és 34 év közötti rendszeresen tévézőket kérdeztek meg arról, hogyan viszonyulnak a márkákhoz, a közösségi médiához és miként fejezik ki „rajongásukat”. A válaszokból egyértelműen kiderül, hogy a többi vizsgált országhoz képest a Twitter szinte érdektelen hazánkban, sőt az Instagram is inkább még egy szűkebb kör játszótere. A magyar fiatalok azonban lelkesen facebookoznak: 89 százalékuk számít „keményvonalas” felhasználónak. Mindeközben a tévé sem veszített népszerűségéből.
A digitális generáció még mindig szívesen néz tévét. A megkérdezett magyarok 41 százaléka heti 5-8 órát, 25 százalék pedig heti 11 órát tölt a képernyő előtt – átlagosan 1 hét alatt közel 9 órát fordítanak tévézésre a saját bevallásuk szerint. Ezt az időt a fiatalok általában alulbecsülik, hiszen a Nielsen Közönségmérés adatok napi 5,5 óráról mesélnek. Angliában a legnépszerűbb a műsorok követése, ott a felmérésben résztvevők 30 százaléka heti 15 óránál is többet tévézik. A felmérésből az is kiderült, hogy a humor fontos szerepet tölt be a 18 és 34 év közöttiek életében, így nem meglepő, hogy a Comedy Centralt meghatározó csatornának tartják. A kutatásban megkérdezett magyar tévéző fiatalok 84 százaléka nézi a humorcsatornát, ami annyira magas szám, hogy csak az indiaiak tudták felülmúlni a maguk 88 százalékával. Azt, hogy a 18-34 év közöttiek szeretik a tévét és a humort, mi sem jelzi jobban, mint hogy Magyarországon 2015 eddig eltelt időszakában a Comedy Central volt az ország harmadik legnézettebb csatornája a korcsoportban 6,6 százalékos közönségaránnyal, tehát csak az RTL és a TV2 van előtte, és többek között megelőzte a Cool, F+, Viasat3 csatornákat.
Ugyanakkor a 18-34-es korosztály tévénéző tagjai már nem elégednek meg annyival, hogy kizárólag a tévéből tájékozódjanak. Ahhoz, hogy naprakészek legyenek, ismerjék a márkákat és a véleményvezéreket, folyamatosan a közösségi oldalakon kell lógniuk. Míg „nyugaton” közismerten a Twitter az első számú kommunikációs felület a sztárok és rajongóik között, addig itthon a Facebook a vezető közösségi média. Mint ahogy az ábrán is látható, a magyar fiatalok 89 százaléka „kemény magnak”, vagyis intenzív Facebook felhasználónak mondja magát. Ugyanez az arány Hollandiában a legalacsonyabb, 75 százalék, az Egyesült Királyságban 79 százalék, Mexikóban pedig rekord magas, 94 százalék. Mark Zuckerberg találmányára annyira rá vagyunk kattanva, hogy a magyar válaszadók mindössze 3 százalékának nincs saját fiókja.
Ennek fényében érdekes, hogy a magyar fiatalok 76 százaléka egyáltalán nincs „fenn” a Twitteren, míg például a spanyolok 56 százaléka rendszeresen használja. A fotómegosztó közösségi médiára is meglepően kevés magyar iratkozott fel: a megkérdezettek 11 százaléka nézi rendszeresen az Instagramot, 76 százalékuk pedig egyenesen úgy nyilatkozott, hogy nincs fiókja. Ennél nagyobb érdektelenséget a magyarok körében csak a Linkedin és a Pinterest produkált, ami kifejezetten egy szűk kör ügyének tűnik az adatok alapján.
Mindent összevetve a magyarok kevés közösségi platformon vannak jelen, a Facebookon viszont nagyon aktívak. A fiatalok azonban nem keverik össze az igazi közösséget a virtuálissal: a Comedy Central felmérésében a hazai ifjak 81 százaléka kimondottan társasági emberként jellemezte magát, függetlenül attól, hogy mennyi időt tölt a neten.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Július 16. 08:07, kedd | Életmód
Kétezer foglyot kaszabolhattak le a mohácsi csatát követően a tömegsírok vizsgálata szerint
A mohácsi csata IV. tömegsírjánál idén nyáron megkezdett feltárás is igazolja, hogy mintegy kétezer letérdeltetett foglyot kaszaboltak le szablyával az ütközetet követően
2024. Július 16. 08:04, kedd | Életmód
A Hold és az Antares együttállása lesz látható szerda este az égbolton
Szabad szemmel is látható lesz Hold és az Antares csillag együttállása szerda este tíz órától az égbolton - tájékoztatta a Svábhegyi Csillagvizsgáló az MTI-t hétfőn.
2024. Július 15. 08:00, hétfő | Életmód
Kálid Artúr kapta a Hollósi Frigyes-díjat
Kálid Artúr kapta idén a Hollósi Frigyes-díjat; az elismerést a közönség szavazatai alapján a Hyppolit, a lakáj címszerepéért nyerte el a Kőszegi Várszínház Köz-Játék Fesztiválján.
2024. Július 11. 08:04, csütörtök | Életmód
Készül a Shrek 5, két év múlva mutatják be
A DreamWorks Animation bejelentette, hogy elkészítik a Shrek ötödik epizódját, ami 2026 júliusában kerülhet majd a mozikba - számolt be róla kedden a Variety.com.