Hírek
2010. Augusztus 07. 14:25, szombat |
Helyi
Forrás: Nyugathír
Félmilliárd forint értékű cipőt foglaltak le a vámosok a rajkai átkelőnél
Az idei év legnagyobb felderítéseként 26 ezer pár, 522 millió forint értékű, hamis márkajelzésű cipőt foglalt le a Vám és Pénzügyőrség Győr-Moson-Sopron megyében, a rajkai határátkelőhely közelében. Az áru két lett felségjelz
A hamis cipők nemcsak komoly kárt okoznak a márkatulajdonosnak, de azokra nézve is veszélyt jelentenek, akik használnák őket.
Tóth Attila ügyvezető igazgató, Nike Magyarország Kft.
"Ezek a termékek lehetséges, hogy egészségre ártalmasak lehetnek, vannak különböző technológiai megoldások, ami alapján elképzelhető, hogy törheti a lábat, a légtalppal kapcsolatban különböző dolgok merülhetnek fel, és hát erősen az érdekeinket sértené, ha olyan fogyasztókhoz kerülnének, akik azt hinnék, hogy ezek Nike-termékek."
A Vám- és Pénzügyőrség új vezetése arra törekszik, hogy a felderítések számának javítása mellett a hamis áruk tárolása, raktározása se kerüljön jelentős költségébe az államnak.
Szabó Zsolt országos parancsnokhelyettes, VPOP
"Gazdasági bűncselekményekkel szemben gazdasági eszközökkel harcoljunk. Ami azt jelenti, hogy szeretnénk olyan jogszabály-módosítási javaslatokat tenni, ami arról szól, hogyha valami hamis, akkor nem kell megvárni az eljárás végét, hanem azonnal megsemmisítésre kerülhessen. Ami egyfajta elriasztása lenne az ide történő behozatalnak."
A VPOP az elmúlt évben 3,2 milliárd forintnyi hamis termékre derített fényt. Idén, csak az első félévben a lefoglalt áruk értéke már meghaladta a 2 milliárd forintot.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 09. 12:00, hétfő | Helyi
Magyar Péter nevét emlegetve tagadta az orosz nagykövetség, hogy a Kreml különleges egysége befolyásolni akarná a magyar választásokat
2026. Április 10. 18:00, péntek | Életmód
Gödöllőn adják elő június végén a Csíksomlyói passiót
A magyar szabadság napja alkalmából június végén Gödöllőn, a Világfa előtt adja elő a Nemzeti Színház a Csíksomlyói passiót, együttműködve a város művészeti együtteseivel
2026. Április 10. 16:00, péntek | Életmód
Utolsó napjához ért az Artemis II, a Hold körüli újabb űrrepülés
Utolsó napjához ért csütörtökön az Artemis II, az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) Hold-programjának legénységgel végzett első Hold körüli űrrepülése.
2026. Április 10. 14:00, péntek | Életmód
Agrometeorológia: pénteken és szombaton akár károkozó fagyok is várhatók
Az elmúlt években hatalmas károkat okoztak a tavaszi fagyok, és idén is komoly a probléma: a csütörtöki fagyos reggel után főleg pénteken és szombaton várhatók még akár károkozó fagyok is

