Hírek
2016. Január 18. 07:55, hétfő |
Külföld
Forrás: Sárközy Júlia, az MTI tudósítója jelenti:
Ferenc pápa: soha nem szabad elfelejteni a holokauszt áldozatainak szenvedését
A római zsinagógában tett első látogatásán Ferenc pápa arra figyelmeztetett, hogy soha nem szabad elfelejteni a holokauszt áldozatainak szenvedését. Szavait holokauszt-túlélők hallgatták.
"A múlt szolgáljon tanítással a jelenre és a jövőre. A soá tanítása az, hogy mindig a legnagyobb figyelemre van szükség, hogy a lehető leggyorsabban lehessen közbelépni az emberi méltóság és a béke védelmében" - jelentette ki Ferenc pápa beszédében.
Leszögezte, hogy a holokauszt áldozatainak szenvedését, gyötrelmeit, könnyeit soha nem szabad elfelejteni. Szavait a zsinagóga első soraiban ülő holokauszt-túlélőkhöz intézte. A II. vatikáni zsinat záródokumentumaként ismert Nostra Aetate (Korunkban) kezdetű nyilatkozatot idézve Ferenc pápa hangsúlyozta, hogy az 1965-ös dokumentum nemet mondott az antiszemitizmus minden formájára, és elítélte az ebből eredő becsmérlést, diszkriminációt és üldözést.
A mai konfliktusokra és terrorista támadásokra is utalva Ferenc pápa úgy fogalmazott: az ember által egy másik ember ellen elkövetett erőszak ellentmond minden vallásnak, amely méltó erre a névre.
"Az élet szent! (...) Testvéreinket tisztelni kell származástól és vallási hovatartozásától függetlenül" - hangoztatta, és megjegyezte, hogy a háborúkat, erőszakot és igazságtalanságot a "béke, megbékélés, megbocsátás logikájának" kell helyettesítenie Európában éppúgy mint a Szentföldön, a Közel-Keleten, Afrikában és a világ egészében.
Ferenc pápa a kereszténység zsidó gyökereire emlékeztetett, hangsúlyozva, hogy zsidóknak és keresztényeknek testvéreknek kell érezniük egymást. Közös elkötelezettséget szorgalmazott a mai világ kihívásaival szemben, elsőként a környezetvédelmet említve meg.
A pápa látogatását rendkívüli biztonsági készültség kísérte, a római zsinagóga környékét órákon át teljesen lezárták. Érkezésekor Ferenc pápát többszöri tapssal köszöntötték a zsinagógában, ahol a katolikus egyházfő igyekezett majdnem mindenkivel kezet fogni, és sokakkal röviden szót is váltott.
A holokauszt-túlélők közül néhányan megcsókolták és átölelték a pápát. Éljen Ferenc pápa! - hallatszott több alkalommal a zsinagógában.
A zsinagóga felé tartva Ferenc pápa gyalog haladt át az épület előtti téren, ahol koszorút helyezett el az 1943-ban deportált római zsidók, valamint a zsinagógánál 1982-ben történt merénylet áldozatának és sebesültjeinek emléktáblájánál. A merényletet egy palesztin kommandó hajtotta végre.
Ferenc pápát Ruth Durughello, a római zsidó közösség elnöke és Renzo Gattegna, az olasz zsidó közösségek uniójának elnöke, valamint Riccardo Di Segni római főrabbi fogadta és vezette be a zsinagógába. A zsinagógában jelen voltak az izraeli rabbinátus, a Zsidó Világkongresszus (WJC) és számos európai ország zsidó közösségének képviselői, az olasz kormány tagjai, valamint a római muzulmán közösség imámja is.
Az elsőként beszédet mondó Ruth Durughello kijelentette: Ferenc pápa megválasztása fordulatot hozott a katolikusok és a zsidók közötti kapcsolatban. Az egyházfőnek arra a korábbi kijelentésére emlékeztetett, hogy egy "keresztény nem lehet antiszemita". Renzo Gattegna kiemelte, hogy a zsidókkal való vallási kapcsolatokért felelős vatikáni bizottság decemberben kibocsátott dokumentumában közös fellépést sürgetett a zsidókkal szembeni faji megkülönböztetés és az antiszemitizmus minden megnyilvánulása ellen. A dokumentumban azt is hangsúlyozták, hogy a katolikusoknak nem szabadna a zsidók áttérítésére törekedniük. Riccardo Di Segni római főrabbi Ferenc pápa látogatását "egy új korszak konkrét jelének" nevezte.
Ferenc pápa a harmadik pápa volt, aki ellátogatott a római zsinagógába.
Az első, aki zsinagógába látogatott és éppen a rómaiba, II. János Pál volt, hat évvel pápává választása után, 1986. április 13-án. Az akkori főrabbi Elio Toaff, a holokauszt túlélője fogadta a lengyel pápát. A német XVI. Benedek 2010. január 17-én látogatott el a római zsinagógába. Január 17. a zsidó-keresztény párbeszéd napja 1989 óta.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 09. 09:00, csütörtök | Külföld
Iráni konfliktus - Donald Trump 50 százalékos büntetővámot jelentett be az Iránnak fegyvereket szállító országokra
Donald Trump amerikai elnök azonnali hatállyal 50 százalékos büntetővámot jelentett be az Iránnak fegyvereket szállító országokra szerdán, miközben vám- és szankciókönnyítést ígért Irán számára.
2026. Április 07. 15:00, kedd | Külföld
Iráni konfliktus - Donald Trump: Irán vezetői úgy tűnik, megegyezési szándékkal tárgyalnak az Egyesült Államokkal
Úgy tűnik, Irán vezetői megegyezési szándékkal vesznek részt az Egyesült Államokkal zajló tárgyalási folyamatban – közölte hétfőn Donald Trump amerikai elnök.
2026. Április 05. 11:00, vasárnap | Külföld
Iráni konfliktus - Donald Trump: a pokol fog Iránra szabadulni, ha nem köt megállapodást
Donald Trump szerint a \"pokol fog Iránra szabadulni\", amennyiben két napon belül nem köt megállapodást - az amerikai elnök internetes bejegyzésben szombaton adott ismételt ultimátumot a teheráni vezetésnek.
2026. Április 04. 16:00, szombat | Külföld
Az amerikai kormány rekordösszegű, 1500 milliárd dolláros védelmi költségvetést tervez 2027-re
A washingtoni Fehér Ház 1500 milliárd dolláros védelmi költségvetést javasol az Egyesült Államok számára 2027-re - derül ki az elnöki hivatal által pénteken kiadott tervezetből.

