Hírek
2013. Február 10. 10:43, vasárnap |
Helyi
Forrás: MTI
Flesch Károly Hegedűverseny: 22 országból jelentkeztek
Huszonkét országból százan neveztek a XII. Flesch Károly Nemzetközi Hegedűversenyre, amelyet június 9. és 16. között rendeznek meg Mosonmagyaróváron.
A hegedűművész névadónak, a város szülöttének emléket állító versenyre huszonhárom magyar és hetvenhét külföldi muzsikus jelentkezett. Az európai országok hegedűsein kívül japán, mexikói, és egyesült államokbeli pályakezdő művészek is részt vesznek a megmérettetésen.

A versenyen bármely európai országból részt vehet az a fiatal hegedűművész, aki 1985. január 1. után született, de indulhatnak a versenyen olyan nem európai fiatalok is, akik legalább kétéves európai zenei tanulmányt folytattak a kontinensen. A nemzetközi programot Mosonmagyaróvár önkormányzata, a Filharmónia Budapest Nonprofit Kft. és a Fejes Józsefné Zenei Alapítvány rendezi.
A három fordulós verseny produkcióit öttagú nemzetközi zsűri bírálja el Perényi Eszter hegedűművész elnökletével. A versenykiírás tartalmazza azokat a műveket - egyebek között Bach, Paganini, Mozart, Beethoven,Brahms kompozícióit -, amelyek közül a versenyzők választhatnak. Az első három helyezett 4000, 2000, illetve 1000 euró pénzdíjban részesül.
A június 9-i nyitókoncerten az öt évvel ezelőtti XI. nemzetközi hegedűverseny győztese, Kállai Ernő ad koncertet, a záróhangversenyen pedig az idei győztesek lépnek pódiumra a Győri Filharmonikus Zenekar kíséretével.
A nemzetközi eseményen megemlékeznek a névadóról, aki 1873-ban Mosonmagyaróváron született, és a 20. század első felének egyik legkiválóbb hegedűvirtuóza volt. Első önálló koncertjét 21 évesen Bécsben adta, Európa szinte valamennyi jelentős hangversenytermében fellépett, koncertezett a tengerentúlon is.

Neve pedagógiai munkásságával vált világszerte ismertté. Iskolájából került ki egyebek között Robert Pollach, Boris Schwarz, Ida Handel és Thomas Mária. A hegedűtanításról írt könyveit a zenepedagógusok ma is használják.
A művészpedagógus a második világháború üldözései elől a svájci Luzernbe menekült, ott hunyt el 1944-ben. Halálának 50. évfordulóján az emlékét ápoló Fejes Józsefé Zenei Alapítvány hamvait hazahozatta. Azóta a mosoni temető a végső nyughelye. Emlékére először 1985-ben hirdette meg a versenyt a szülőváros.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi
Csajok Miniben…, de nem úgy!
Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.
2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi
Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer
Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.
2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi
Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól
Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.
2026. Május 22. 11:00, péntek | Helyi
Varga Mihály: eredményesen működött az MNB az utóbbi több mint egy évben
Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.

