Városlista
2026. június 10, szerda - Margit

Hírek

2014. Október 27. 08:39, hétfő | Helyi
Forrás: MKC SE

Fölényes győzelem a sereghajtó ellen

Fölényes győzelem a sereghajtó ellen

Női kézilabda NBI: Alapszakasz 7. forduló: Szeged KKSE – MKC SE 29:36 (15:19)

A hetedik forduló alkalmával a sereghajtó otthonába látogattunk. Talán csak egy hajszállal lehettünk esélyesebbek, de a kiegyensúlyozott és magabiztos játékunknak köszönhetően végül főlényes győzelem született. A hazaiak csak az első tizenöt percben tudtak feltartóztatni minket, ezután átvettük a gyeplőt és kézben tartottuk a mérkőzést. Külön öröm, hogy a felnőtt csapat győzelmével együtt mindhárom korosztályban győzelmet ünnepelhetünk a forduló alkalmával.

A mérkőzést követően Élő Beatrix nyilatkozott: Egész héten keményen készültünk, és a munka eredménye alapján bizakodva indultunk neki az útnak. Az első negyed órában a védelem nem úgy működött, ahogy azt terveztük. Ebből kifolyólag a kapusteljesítmény is gyengült. Azt követően viszont, hogy feljavult a védelmünk szinte felőröltük az ellenfelet. Mivel támadásban jól szerepeltünk, a nagy különbségnek köszönhetően a meccs végére majdnem mindenki pályára tudott lépni.

Utánpótlás eredmények

Szeged KKSE - MKC SE

10. 26. 16.00
NBI Junior
16:50

10. 26. 14.00
NBI Ifjúsági
28:33

Ezek érdekelhetnek még

2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi

Csajok Miniben…, de nem úgy!

Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.

2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi

Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer

Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.

2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi

Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól

Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.

2026. Május 22. 11:00, péntek | Helyi

Varga Mihály: eredményesen működött az MNB az utóbbi több mint egy évben

Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.