Hírek
2014. December 08. 11:17, hétfő |
Helyi
Forrás: Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság
Gépkocsijával tolta el a kútkezelőt
Mosonmagyaróvári benzinkútról akart fizetés nélkül elhajtani egy szlovák férfi.
A Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság közúti veszélyeztetés bűntett és lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárást egy 19 éves szlovák állampolgár ellen, aki 2014. december 7-én 14 óra 30 perc körüli időben egy helyi benzinkútról fizetés nélkül elhajtott.

A rendelkezésre álló adatok alapján a gyanúsított Skoda típusú járművébe tankolt, majd visszaült kocsijába és tartozásának kiegyenlítése nélkül akarta a töltőállomás területét elhagyni. A kútkezelő észlelve a történteket, a még mozgásban nem lévő autó elé állt, azzal a szándékkal, hogy az elkövető ne tudja a helyszínt elhagyni. A sofőr hátramenetbe kapcsolt, fél métert tolatott, majd hirtelen előre menetbe indult és a személygépkocsi előtt 8-9 métert tolta a sértettet, aki egyensúlyát elvesztve az aszfaltra zuhant.
A tolvaj a helyszínről nagy sebességgel akart távozni, de a parkolóból kivezető szakaszon kanyarodásakor nekihajtott egy szabályosan közlekedő gépkocsinak, majd a füves útpadkára csúszott, ahol egy tájékoztatást adó táblának ütközött.

A baleset okozója járművéből kiszállt és megpróbált gyalog távozni, azonban a környéken tartózkodók feltartóztatták.
A külföldit a kiérkező egyenruhások megbilincselték és a rendőrkapitányságra előállították.
A rendőrök megállapították, hogy a férfi vezetői engedéllyel nem rendelkezik és az utóbbi hetekben több esetben követett el a benzinkútról fizetés nélküli elhajtást.

Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi
Csajok Miniben…, de nem úgy!
Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.
2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi
Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer
Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.
2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi
Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól
Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.
2026. Május 22. 11:00, péntek | Helyi
Varga Mihály: eredményesen működött az MNB az utóbbi több mint egy évben
Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.

