Hírek
2017. Június 22. 03:00, csütörtök |
Helyi
Forrás: Győr-Moson-Sopron Megyei Önkormányzat
Győr-Moson-Sopron megye bemutatkozik Münchenben
Magyarország Müncheni Főkonzulátusa 2015 júniusában indította útjára a „Magyaroszág megyéi bemutatkoznak” című rendezvény-sorozatot, melynek keretében ebben az évben Győr-Moson-Sopron megye számára biztosítanak bemutatkozási lehetőséget a legnagyobb német tartomány, Bajorország fővárosában, Münchenben. Az eseményre 2017. június 22-én délután és este kerül sor a főkonzulátus épületében és kertjében. A főkonzulátus előzetes tájékoztatása szerint több száz érdeklődőre lehet számítani: a bajor parlament képviselőitől kezdve a magyar gazdaság számára fontos bajor, potenciális gazdasági partnereken keresztül a kulturális élet legbefolyásosabb személyei mellett természetesen a diaszpóra is képviselteti magát.
„Győr-Moson-Sopron megye számára megtisztelő a felkérés, így örömmel és a sokszínűség jegyében készülünk az értékbemutató programra, igyekszünk a lehető legátfogóbban bemutatni turisztikai, kulturális, gazdasági és egyéb értékeinket, a megyei településeket és a megyei nagyrendezvényeket. Bízunk abban, hogy ez a bemutatkozás hozzájárulhat a kiváló bajor-magyar kapcsolatok további erősítéséhez. A bemutatkozás előkészítésével kapcsolatos szervező munkát a Megyei Önkormányzati Hivatal munkatársai végzik, ám partnereinkkel szoros együttműködésben, akiknek segítségét és pozitív hozzáállását ezúton is köszönjük” - mondta el Németh Zoltán, a megyei önkormányzat elnöke, majd hozzátette: „A müncheni bemutatkozásra a megye turisztikai kincseit bemutató film vetítésével, megyei értékekből álló kiállítással, termékbemutatókkal és – kóstolókkal készülünk.”
A „Győr-Moson-Sopron megye bemutatkozik” című rendezvényt Tordai-Lejkó Gábor főkonzul úr nyitja meg, majd dr. Palkovics László államtitkár úr mond köszöntőt. A megyei önkormányzat kiutazó delegációját Németh Zoltán elnök vezeti, aki a megnyitó keretében köszönti is az esemény résztvevőit. Részt vesz a bemutatkozó rendezvényen dr. Pető Péter, alelnök, a Győr-Moson-Sopron Megyei Értéktár Bizottság elnöke is.
A program során több megyei település is bemutatkozik, kiemelten a megyeszékhely, hiszen a Győrött 2017. július 23-29. között zajló Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál nemcsak a város, hanem természetesen Győr-Moson-Sopron megye és Magyarország számára is kiemelkedő fontosságú esemény lesz. Megmutatja értékeit a Győr-Moson-Sopron Megyei Értéktár: többek között neves kézművesek – kékfestő, keramikus, intarziakészítő – munkáit csodálhatják meg az érdeklődők, de a rábaközi perec kóstolására is lesz lehetőség. A megyénkben működő cégek termékei közül húskészítmények, pékáruk, sajtok kerülnek a bemutatkozó standokra, de régiónkhoz kötődő ásványvizekkel és finom borokkal is találkozhatnak a látogatók a kiállított és kóstolható termékek között. A bemutatkozáson fellelhetők lesznek a Pannonhalmi Bencés Főapátság nívós apátsági termékei is.
Az esemény keretében a Győrben gyártott Audi TT-t is bemutatják.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi
Csajok Miniben…, de nem úgy!
Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.
2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi
Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer
Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.
2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi
Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól
Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.
2026. Május 22. 11:00, péntek | Helyi
Varga Mihály: eredményesen működött az MNB az utóbbi több mint egy évben
Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.

