Városlista
2024. április 19, péntek - Emma

Hírek

2010. Február 23. 20:00, kedd | Helyi
Forrás: InfoGyőr

Győrben lesz a női Duna Takarék Magyar Kupa négyes döntője

Győrben lesz a női Duna Takarék Magyar Kupa négyes döntője

A licitálás alapján Győr ötödször nyerte el a női kézilabda Magyar Kupa négyes döntőjének rendezési jogát. Először 2004-ben volt a Magvassy Sportcsarnok a házigazda – akkor azonban a döntőben a dunaújvárosiak legyőzték az ETO-t.

A NŐI MAGYAR KUPA RÖVID TÖRTÉNETE

1951-ben rendezte meg a Magyar Kézilabda Szövetség a bajnoksággal párhuzamosan az első kupasorozatot, a legjobb akkor a Vörös Lobogó volt. Az első 12 évben mindössze 4 kiírás volt, 1963 óta viszont - két szezont leszámítva - folyamatosan avatnak kupagyőztest évről évre.

A két legeredményesebb csapat a Ferencváros és a Vasas, mindketten 11-11 győzelmet arattak, 5-ször emelhette a magasba a győztesnek járó trófeát a Győri ETO, a Dunaferr és a Debrecen kapitánya. 1978. és 1984. között a Vasas megszakítás nélkül 7-szer nyerte meg - az akkor még - Magyar Népköztársasági Kupát, a Győri ETO-nak lassan elérhető közelségbe kerül, hogy ezt a bravúrt megismételje, netán felülmúlja. A Békéscsaba és a Hódmezővásárhely először hódíthatja el a serleget.

Az elődöntő idei résztvevőinek eddigi kupagyőzelmei:
FTC 1967., 1970., 1972., 1977., 1993., 1994., 1995., 1996., 1997., 2001., 2003.
Győri ETO KC 2005., 2006., 2007., 2008., 2009.

A tavalyi négyes döntőbe a DVSC-Aquaticum, a Kiskunhalas NKSE, az Újbuda TC és a Győri Audi ETO KC került be. Akkor az elődöntőben az ETO könnyed játékkal verte a fővárosi csapatot (41-20), míg a debreceniek kilenc góllal dobtak többet, mint a halasiak (33-24). A 3. helyet a Kiskunhalas szerezte meg, miután szoros mérkőzésen 30-28-ra nyert, a döntőben pedig a hazai pályán játszó Audi ETO negyedszer is megvédte címét, miután a Görbicz Anita vezérletével 14-14-es első félidő után 32-27-re diadalmaskodott.

ÚT AZ ELŐDÖNTŐIG

Ebben az idényben négy élvonalbeli csapat jutott be a Magyar Kupa az elődöntőjébe. A hódmezővásárhelyiek a 3. fordulóban kezdtek, míg a Békéscsaba, az ETO és a Fradi - kiemeltként - a 4. körben kapcsolódott be a küzdelmekbe. A nyolcaddöntő három párosítása is vérbeli kupacsatát hozott. Az Audi ETO egyetlen góllal diadalmaskodott Vácon, a Mondi Békéscsaba kettővel Siófokon, míg a Dunaújvárosi NKKSE meglepetésre a DVSC-KORVEX-et búcsúztatta. Az 5. fordulóban a legnagyobb fegyvertényt a hódmezővásárhelyiek hajtották végre azzal, hogy az Alcoa Fehérvár otthonában vívták ki a legjobb négy közé jutást.

A nemzetközi kupában már csak az Audi ETO érdekelt, a csapat számára azért is volt fontos a rendezés, mert két hét alatt Norvégiába, Larvikba, Németországba, Lipcsébe, valamint Békéscsabára is utaznak Bajnokok Ligája, illetve NB I-es mérkőzésre.

ASA-Consolis Hódmezővásárhely NKC
5. forduló: Alcoa Fehérvár KC (i) 34-31
4. forduló: Hajdúnánás Temál SC (i) 40-22
3. forduló: Kiskunhalas-Bravotel (i) 30-23

FTC RightPhone
5. forduló: Bugyi SE-Újbuda (i) 34-28
4. forduló: UKSE Szekszárd (i) 39-26

Mondi Békéscsabai ENKSE
5. forduló: ÉTV-Érdi VSE (i) 35-30
4. forduló: Siófok KC (i) 30-28

Győri Audi ETO KC
5. forduló: Dunaújvárosi NKKSE (o) 39-24
4. forduló: Váci NKSE (i) 31-30

A NÉGYES DÖNTŐ GYŐRBEN

A licitálás alapján Győr ötödször nyerte el a női kézilabda Magyar Kupa négyes döntőjének rendezési jogát. Először 2004-ben volt a Magvassy Sportcsarnok a házigazda - akkor azonban a döntőben a dunaújvárosiak legyőzték az ETO-t. 2005-ben ismét Győrött rendezték a mindent eldöntő összecsapást, a zöld-fehéreknek ekkor sikerült megszerezniük - az 1957-es és 1959-es bajnoki arany után - az első trófeát. Ettől a kiírástól kezdve veretlen az ETO, a győriek a legutóbbi 22 Magyar Kupa-mérkőzésüket megnyerték.

Az elődöntők párosításának sorsolására február 5-én került sor a Magyar Kézilabda Szövetségben. A sportág népszerűségét és a Magyar Kupa rangját jelzi, hogy a záró hétvégi program mind a négy mérkőzését élőben közvetíti a SportKlub Televízió.

A Magyar Kézilabda szövetség ma Budapesten tartott sajtótájékoztatót a Duna Takarék Női Magyar Kupa elődöntő és döntő mérkőzéseivel kapcsolatban. Ide kattintva megtekinthető a képes beszámoló a sajtótájékoztatóról.

Menetrend:

2010. 02. 27. szombat 15:45 Mondi Békéscsabai ENK SE - FTC RightPhone tv: SportKlub (élő)
18:00 ASA-Consolis-HNKC - Győri Audi ETO KC tv: SportKlub (élő)

2010. 02. 28. vasárnap 13:45 Mérkőzés a 3. helyért tv: SportKlub (élő)
16:00 DÖNTŐ tv: SportKlub (élő)

DUNA TAKARÉK

A Duna Takarék 50 éve folyamatos fejlődéssel van jelen a hazai pénzintézetek között, és mint az ország legnagyobb szövetkezeti hitelintézete, 30 fiókjával meghatározó szereplője a Közép és Nyugat Dunántúli régió gazdasági életének.

Illés Zoltán, a Duna Takarék elnöke:
„ A Duna Takarék kizárólag magyar tulajdonban lévő pénzintézet és 50 éves fennállása óta mindig fontos feladatának érezte, hogy eredménye egy részét a helyi közösségek támogatására fordítsa. A „vidék bankjának" tekintjük magunkat, társadalmi kötelezettségvállalásunk, hogy anyagi támogatást nyújtsunk a működési területünkön lévő különböző közösségek, egyesületek, alapítványok működéséhez, rendezvényeik lebonyolításához. Az Aranyág Alapítvány és a Győri Szívcentrum kiemelt támogatói vagyunk, lehetővé téve többek gyógyulását a betegek mindennapi nehézségeinek áthidalását. Természetesen a helyi sportéletben is aktívan jelen vagyunk: a kézilabda, a labdarúgás támogatása egyaránt fontos szerepet töltenek be a Duna Takarék életében. Elvünk, hogy minden olyan eseményt, rendezvényt, programot támogatunk, melyek ügyfeleinket szorosan érintik.
A győri női kézilabda támogatása különösen fontos számunkra, hiszen így a régió legnagyobb sikereket elért sportegyesülete és a legnagyobb szövetkezeti pénzintézet együttműködésére kerül sor. Az idei évben a Duna Takarék támogatásának köszönhetően esett a rendezők választása ismét a Magvassy Sportcsarnokra, amellyel már negyedik alkalommal tettük lehetővé, hogy a győri csapat hazai szurkolók előtt lépjen pályára. Tekintettel arra, hogy Győrben és környékén számos fiókkal rendelkezünk, ügyfélkörünk jelentős része elkötelezett szurkolója a győri női kézilabda csapatnak. Ismét fontosnak éreztük, hogy olyan sportélményhez adjunk támogatást, mint a Női Magyar Kupa négyes döntője. Ezzel is feledhetetlen élményt kívánunk nyújtani az érdeklődőknek."

www.dunatakarek.hu 


Ezek érdekelhetnek még

2024. Április 18. 11:33, csütörtök | Helyi

Igazibb Önismeret

Igazi Barbara IGAZIBB ÖNISMERET című előadásán vehetnek részt az érdeklődők a Huszár Gál Városi Könyvtárban április 26-án, pénteken 17 órától .

2024. Április 10. 17:58, szerda | Helyi

Vágányzári hirdetmény

Mósodított menetrend szerint közlekedik a 9447 sz. vonat április 15-től április 19-ig Hegyeshalom — Rajka állomások között végzett pályakarbantartási munkák miatt az 1 Győr — Hegyeshalom — Rajka vasútvonalon.

2024. Április 09. 10:56, kedd | Helyi

Digitális tartalmak közzététele, hasznosítása, alkalmazása workshop

A Néprajzi Múzeum Digitális tartalmak közzététele, hasznosítása, alkalmazása című workshopján vehetnek részt az érdeklődők a Huszár Gál Városi Könyvtár rendezvénytermében április 17-én, szerdán 16 órától.

2024. Április 09. 10:51, kedd | Helyi

Felhívás szavazatszámláló bizottságba történő jelentkezésre

Még egy napig, április 10-ig lehet jelentkezni a szavazatszámláló bizottságba.