Hírek
2015. November 12. 08:48, csütörtök |
Helyi
Forrás: MKC SE
Győzelmet ünnepelhetett az MKC SE a Magyar Kupa első találkozóján
A harmadik forduló alkalmával csatlakozott be a Mosonmagyaróvári Kézilabda Club az idei Magyar Kupa sorozat küzdelmeibe.
A forduló párosításait a Magyar Kézilabda Szövetség sorsolás útján döntötte el, amin a mosonmagyaróvári hölgyek az NB II Észak-nyugati csoportjából érkező Szombathelyi Kézilabda Klubot kapták. Az alsóbb osztályból érkező ellenfél ellen már előzetesen is valószínűsíthető volt a mosonmagyaróvári siker.

Ennek ellenére a vezetőedző a mérkőzés előtt óvatosságra intette a csajokat. „Minden meccsre ugyanazzal az alázattal és odaadással kell készülni, ez a mérkőzés semmiben sem különbözik bármelyik másiktól. Sőt, kifejezetten ugyanazt a tüzet szeretném viszont látni, mint amit a legutóbbi bajnoki fordulónk alkalmával."– nyilatkozta a mérkőzést megelőzően Hlavaty Tamás vezetőedző.

Mindkét félidőben kissé bizonytalanul kezdtek a csajok, ugyan a mosonmagyaróvári előnyt egyik játékrészben sem tudta igazán veszélyeztetni a szombathelyi együttes. Végül, ha nem is elsöprő, de magabiztos mosonmagyaróvári győzelem született. A félidők elején kissé elaludtunk az elején, ami inkább a védelmünkben nyilvánult meg. Okunk viszont nem volt az aggodalomra, mivel végig kontroll alatt tudtuk tartani a találkozót. Később változtattunk a szisztémán, ami bejött és a második félidőben már 10 góllal is vezettünk. – vélekedett a mérkőzésről Hlavaty Tamás vezetőedző. A csapatok ebből a körből a nyolcaddöntőbe jutottak tovább, ahol majd csatlakozik a 12 győzteshez az előző NB I-es idény első négy helyezettje, az FTC, a Győr, az Érd és a Dunaújváros.
MKC: Stojak – Katona 2, Kiss 6, Morena 1, Gyimesi 4, Gerháth 5, Szepesi 3. cserék: Bouti 5, Puhalák 1, Hanczvikkel 3(3), Vékássy 1, Katona 2, Dombi 3
Hétméteresek: 5/3
Kiállítás: 8 perc

Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi
Csajok Miniben…, de nem úgy!
Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.
2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi
Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer
Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.
2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi
Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól
Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.
2026. Május 22. 11:00, péntek | Helyi
Varga Mihály: eredményesen működött az MNB az utóbbi több mint egy évben
Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.

