Hírek
2016. Március 29. 08:09, kedd |
Külföld
Forrás: mti
Hamarosan megváltozhatnak a turista osztályú repülőgépülések
Hamarosan megváltozhatnak a repülőgépek turistaosztályán a székek, több koncepció is született már három helyett kettő és fél székes sorra, illetve biztonságos álló helyzetet biztosító székre is
- írta Flightglobal szaklap. A walesi székhelyű Rebel Aero egy olyan konfigurációt fejlesztett ki, amely nem csak ülő, de álló pozíciót is lehetővé tesz becsatolt helyzetben. A koncepció lényege, hogy az ülőlap - akár csak a légiutas-kísérők székein - felhajtható, és az utasok nem egy keresztirányú, hanem egy a hátukat is rögzítő, úgynevezett hárompontos biztonsági övvel csatolhatják be magukat.
A cég vezetője a szaklapnak azt mondta, ezt az övfajtát az Asiana Airlines 2013 júliusi, San Franciscó-i balesete után kezdték alkalmazni, mivel abban a balesetben sokan a spirális mozgás miatt sérültek meg, a keresztirányú öv ez ellen nem véd, emellett szerintük így annak is kisebb az esélye, hogy az utas lefejeli, vagy nekiütközik az előtte ülő székének.
A cég várakozásai szerint hónapokon belül megkaphatják székükre a tanúsítványokat és egy éven belül már kereskedelmi járaton is bevezethetik.
Az Asiana Airlines 214-es járata 2013 júliusában a megközelítés utolsó fázisában alacsonyabban szállt, mint kellett volna, ezért a földet érés előtt a Boeing 777-es farka a futópálya végén lévő kőfalba csapódott, a gép átperdült, kigyulladt és a futópálya mellett állt meg. A gépen 307-en utaztak, a balesetben hárman haltak meg.
Korábban Michael O'Leary, az ír Ryanair diszkont légitársaság vezérigazgatója nyilatkozott arról, hogy gépein állóhelyeket vezetnének be, hogy minél több utast a fedélzetre tudjanak vinni.
A német SII a széksort variálná meg, amely keskenytörzsű gépeknél általában három, szélestörzsűeknél elhelyezéstől függően három, vagy négy egymás mellett lévő, egybeépített széksorból áll. A cég a szélestörzsű gépek hátsó soraiba fejlesztett ki egy két és fél székből álló konfigurációt, amelyet vagy kisgyerekkel utazóknak, vagy túlsúlyos utasoknak ajánlanak. Ez az elképzelés azonban egyelőre koncepció szintjén létezik a Flightglobalnak nyilatkozó cégvezetők szerint.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 09. 09:00, csütörtök | Külföld
Iráni konfliktus - Donald Trump 50 százalékos büntetővámot jelentett be az Iránnak fegyvereket szállító országokra
Donald Trump amerikai elnök azonnali hatállyal 50 százalékos büntetővámot jelentett be az Iránnak fegyvereket szállító országokra szerdán, miközben vám- és szankciókönnyítést ígért Irán számára.
2026. Április 07. 15:00, kedd | Külföld
Iráni konfliktus - Donald Trump: Irán vezetői úgy tűnik, megegyezési szándékkal tárgyalnak az Egyesült Államokkal
Úgy tűnik, Irán vezetői megegyezési szándékkal vesznek részt az Egyesült Államokkal zajló tárgyalási folyamatban – közölte hétfőn Donald Trump amerikai elnök.
2026. Április 05. 11:00, vasárnap | Külföld
Iráni konfliktus - Donald Trump: a pokol fog Iránra szabadulni, ha nem köt megállapodást
Donald Trump szerint a \"pokol fog Iránra szabadulni\", amennyiben két napon belül nem köt megállapodást - az amerikai elnök internetes bejegyzésben szombaton adott ismételt ultimátumot a teheráni vezetésnek.
2026. Április 04. 16:00, szombat | Külföld
Az amerikai kormány rekordösszegű, 1500 milliárd dolláros védelmi költségvetést tervez 2027-re
A washingtoni Fehér Ház 1500 milliárd dolláros védelmi költségvetést javasol az Egyesült Államok számára 2027-re - derül ki az elnöki hivatal által pénteken kiadott tervezetből.
