Hírek
2015. Április 12. 19:52, vasárnap |
Sport
Forrás: MTI
Hamilton nyerte a Kínai Nagydíjat
![Hamilton nyerte a Kínai Nagydíjat](/external/image_cache/2/d/2/2d2ca7620b826681c2639de85afc9e15.jpg)
A világbajnoki címvédő Lewis Hamilton, a Mercedes brit pilótája nyerte a vasárnapi Forma–1-es Kínai Nagydíjat Sanghajban.
A 30 éves versenyző pályafutása 151. futamán a 35 győzelmét aratta, az idén a másodikat, ezzel továbbra is vezet az összetettben. Hamilton mögött csapattársa, a német Nico Rosberg ért célba másodikként, míg a harmadik helyen a négyszeres vb-győztes Sebastian Vettel, a Ferrari német versenyzője végzett.
A teljes mezőny jól jött el a rajtnál, komoly probléma nem történt, ugyanakkor a 4-6. helyért nagy csata alakult ki Kimi Räikkönen (Ferrari), Felipe Massa (Williams) és Valtteri Bottas (Williams) között. Az első kör végén Hamilton, Rosberg, Vettel volt a dobogós helyeken száguldók sorrendje, a hatodik kockából rajtoló Räikkönen pedig feljött negyediknek.
Az élmezőnyből Vettel cserélt kereket elsőként, mégpedig a 14. körben, egy körrel később az élről kiállva Hamilton is a boxban járt, majd Rosberg és Räikkönen kapott új abroncsokat. A sorrend ezek után nem változott az első négy helyen, de a két ferraris valamelyest közeledett a két Mercedes-pilótához. A 30. körben Vettel autóján ismét kerekeket cseréltek, Rosberget ezután azonnal a boxba hívta a Mercedes, Hamiltonnak aztán a 33., Räikkönennek pedig a 34. körben kellett kiállnia új abroncsokért.
Az első négy sorrendje ezután sem változott, s a hajrában is csak egyetlen eset hozott némi izgalmat a versenybe: a holland Max Verstappen (Toro Rosso) autója a célegyenesben megállt, ezért a versenybíróság beküldte a pályára a biztonsági autót, a mezőny pedig a Safety Car mögött ért célba.
A világbajnoki idény a jövő hétvégén Bahreinben folyatódik.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Július 27. 09:47, szombat | Sport
Szoboszlai góljával győzte le a Real Betist a Liverpool
Szoboszlai Dominik találatával a Liverpool FC labdarúgócsapata 1-0-ra nyert a Real Betis ellen a pénteken Pittsburghben rendezett felkészülési mérkőzésen.
2024. Július 26. 07:43, péntek | Sport
A Fehérvár hátrányból fordítva nyert Azerbajdzsánban
A Fehérvár hátrányból fordítva 2-1-re győzött csütörtökön az azeri Szumgajit vendégeként a labdarúgó Konferencia-liga selejtező második fordulójának első mérkőzésén.
2024. Július 26. 07:41, péntek | Sport
Párizs 2024 - Vereség a franciáktól a nyitányon a női kézilabdázóknál
A magyar válogatott 31-28-ra kikapott a címvédő és világbajnok franciáktól csütörtökön a párizsi olimpia női kézilabdatornájának első fordulójában.
2024. Július 26. 07:40, péntek | Sport
Kl-selejtező - Háromgólos előnnyel utazhat Ciprusra a Paks
A Paks háromgólos győzelmet aratott ciprusi vendége, az AEK Larnaca felett csütörtökön a labdarúgó Konferencia-liga selejtező második fordulójának első mérkőzésén.