Hírek
2016. Február 02. 00:00, kedd |
Helyi
Forrás: Saját
Harmadszor ad otthont a FUTURA a Sakk Karneválnak
Idén már harmadik alkalommal tölthetnek el egy élményekben dús napot a sakkozás szerelmesei a Futura Interaktív Természettudományi Élményközpontban.
A programokról a FUTURA intézményvezetője, Horváthné Pákozdi Emese beszélt az InfoMosonmagyaróvárnak:
„Február 6-án újra Sakk Karnevál! Délelőtt 10 órakor kezdünk a korosztályos sakkversenyekkel, 15 órakor eredményhirdetés. Majd élő sakkjátszmák következnek a Bóbita- és a Vackor Óvoda gyermekeinek részvételével – közreműködik Mohácsi Attila, aki a Sakk című musicalből fog énekelni. 17 órakor következik a sakk-szimultán Horváth József nemzetközi nagymesterrel. Sok mosonmagyaróvárit várunk, de jönnek Győrből, sőt Budapestről is. Ez a népszerűség a helyszínnek is betudható, hiszen nálunk két játszma között sem unatkozhat senki – legyen családtag vagy játékos. Azok is több újdonsággal találkozhatnak, akik tavaly részt vettek a Karneválon, hiszen azóta indult a Tesla Küldetés és az Oculus Virtual Reality játékunk is.”
Lobitz Ákos, a szervező Fehér Ló Sakk Egyesület elnöke elmondta, hogy egy pici nehézséget jelent idén a szintén február 6-án zajló megyei sakkverseny egyik fordulója.
„Így a hivatásos játékosok valószínűleg nem vesznek részt a Karneválon, de ennek van jó oldala is – azok a gyerekek, akik esetleg még nem olyan magas szinten művelik ezt a játékot, most nagyobb önbizalommal jöhetnek. A lényeg, hogy minél több olyan gyerek jöjjön el, aki szeret sakkozni és játszani is – hiszen sakkozni sok helyen lehet, de a FUTRÁBAN egy olyan pluszt kapunk, ami mindenképp maradandó élményt nyújt!”
Azt mindketten hangsúlyozták, hogy a sakk-szimultánra várnak mindenkit, ne féljenek megméretni magukat, hiszen egy nagymesterrel való játékban nem az eredmény a lényeges, hanem maga az élmény!

Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi
Csajok Miniben…, de nem úgy!
Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.
2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi
Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer
Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.
2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi
Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól
Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.
2026. Május 22. 11:00, péntek | Helyi
Varga Mihály: eredményesen működött az MNB az utóbbi több mint egy évben
Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.

