Városlista
2024. december 19, csütörtök - Viola

Hírek

2013. Február 13. 16:56, szerda | Kék hírek
Forrás: MTI

Három bordélyházat számolt fel a rendőrség Budapesten

Három bordélyházat számolt fel a rendőrség Budapesten

Három bordélyházat számolt fel a rendőrség kedden Budapesten, továbbá a szexuális szolgáltatások irányítására kialakított érdi telefonos diszpécserközpontot - jelentette be a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) bűnügyi főosztályának vezetője szerdai sajtótájékoztatóján. A rendőrség nem tud arról, hogy a bűnszervezet kapcsolatban lett volna a korábban őrizetbe vett V. László vállalkozóval.

Szigeti József rendőr alezredes elmondta, a VI., IX. és XI. kerületi bordélyházak, illetve az azokat működtető bűnszervezet felszámolásában a BRFK a Terrorelhárítási Központtal és a Készenléti Rendőrséggel is együttműködött; a házkutatási akcióban - melyet tíz helyen tartottak egy időben - csaknem kétszázan vettek részt.
Közölte, az előállítottak közül eddig tíz személyt hallgattak ki "bűnszervezetben elkövetett üzletszerű kéjelgés" elősegítésének megalapozott gyanúja miatt. Elmondta, a tíz személy közül ötöt - R. Kamilló László 55 éves, G. Gabriella 38 éves, G. Pálné 56 éves, I. Miklós 43 éves és H. Andrea 32 éves budapesti, illetve érdi lakosokat - már őrizetbe vették. Utóbbi kivételével pedig előterjesztést is tettek előzetes letartóztatásukra a Fővárosi Főügyészségen.
Jelezte ugyanakkor, hogy a gyanúsítottak köre várhatóan még nőni fog, mert több személy "elszámoltatása" folyamatban van, továbbá tisztázásra vár az is, kinek milyen szerepe volt a bűnszervezetben, illetve ki annak volt a vezetője.
Elmondta, a gyanú szerint legalább 2009 óta működött a bűnszervezet, amely magyar és külföldi állampolgárok részére hirdetett és kínált szexuális szolgáltatásokat. Ennek koordinálására egy telefonos diszpécserközpontot is létrehoztak Érden.
Tájékoztatása szerint bordélyház működött a VI. kerületi Bajcsy-Zsilinszky úton, a IX. kerületi Ferenc körúton és a XI. kerületi Etele úton, ezek tevékenységét segítette az érdi Enikő utcai, hat telefonnal működtetett központ.
Az alezredes közölte, a rendőrség nemcsak tárgyi bizonyítékokat foglalt le, hanem biztosítási intézkedéseket is tett nagyobb értékű ingóságokkal kapcsolatban, ezzel szavai szerint lehetővé tették azok esetleges későbbi zár alá vételét vagy a vagyonelkobzást.
Szigeti József kérdésekre elmondta, a nyomozást még tavaly májusban indították egy társasházi lakó bejelentése nyomán. Azóta kiderült, a szervezet internetes hirdetésekben folytatott "toborzást", a telefonos központ vette fel az igényeket, és irányította a vendégeket a különböző helyszínekre, adott esetben lakásokra is.
Közölte, a diszpécserszolgálat a rajtaütés idején is működött, a központban a telefonkezelők 9 órás műszakban, váltásokban dolgoztak. A kiközvetített hölgyek szolgáltatásaiért az "alaptarifa" óránként 13 ezer forint volt, és a vendégek további szolgáltatásokat is kérhettek újabb 3 ezer forintért - mondta.
Arra a kérdésre, hogy a most kihallgatott személyek álltak-e üzleti kapcsolatban V. Lászlóval, azt mondta: nincs semmilyen bizonyítékuk arra, hogy a bűnszervezet V. Lászlóval vagy cégével kapcsolatban lett volna.
Az alezredes arra a kérdésre, vizsgálják-e, hogy R. Kamillónak voltak-e rendőrségi vagy titkosszolgálati kapcsolatai, dolgozott-e rendőröknek, és ennek fejében élvezett-e eddig védettséget, azt közölte, ha felmerül bármilyen "bűnös kapcsolat" vagy további bűncselekmény, akkor arra is ki fog terjedni a nyomozás.
A rendőrségi akcióról először a Népszabadság számolt be. A lap szerdai számában azt írta, hogy az egyik őrizetbe vett személy, R. Kamilló a fővárosi éjszakai szórakoztatóipar ismert alakja, aki több mint negyedszázada foglalkozott szexuális szolgáltatások szervezésével, közvetítésével.

Ezek érdekelhetnek még

2024. December 15. 09:15, vasárnap | Kék hírek

Szijjártó Péter: megfenyegették a párizsi magyar nagykövetséget

Párizsi nagykövetségünket ezekben percekben kutatják át a francia hatóságok két bombakereső kutya bevonásával, miután életveszélyes fenyegetést kaptak a képviseleten dolgozó kollégáink egy email formájában

2024. December 14. 08:21, szombat | Kék hírek

A Till Tamás megölésével gyanúsítható férfi letartóztatását indítványozta az ügyészség

A Till Tamás megölésével gyanúsítható férfi letartóztatását indítványozta a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség pénteken - tudatták közleményben az MTI-vel.

2024. December 11. 07:42, szerda | Kék hírek

Beismerő vallomást tett Till Tamás gyilkosa, de nem büntethető

Részletes beismerő vallomást tett Till Tamás gyilkosa, de nem büntethető, mivel a huszonnégy éve elkövetett bűncselekmény idején még fiatalkorú volt, így a büntethetősége tizenöt év után elévült