Hírek
2019. Május 12. 18:04, vasárnap |
Kék hírek
Forrás: police.hu
Háromszor is betört ugyanabba a zöldségesbe
A Kecskeméti Rendőrkapitányság befejezte annak az ügynek a vizsgálatát, amelynek 20 éves gyanúsítottja többször tört be ugyanabba a zöldségboltba.
Betörésről érkezett bejelentés 2019. január 13-án a Kecskeméti Rendőrkapitányságra. A sértett elmondta, hogy egy zöldségboltot üzemeltet a megyeszékhelyen, amelynek az ajtaját előző éjszaka ismeretlen feltörte, és onnan többek között pénzt, alkoholt, táblagépet tulajdonított el.
Az elkövető néhány nappal később – január 24-én éjjel – ismét visszament az üzletbe, és többtíz kilogramm gombát, fűszerpaprikát, dióbelet, fokhagymát, valamint 360 tojást lopott el. A korábbihoz hasonlóan az ajtót felfeszítve jutott be a helyiségbe.
Az elkövető – a korábbi, sikeres betörések hatására – harmadjára is meglátogatta a boltot, ám fizetési szándéka ekkor sem volt. Február 3-án éjjel a pavilon falát megrongálta, és egy, a helyszínen talált talicskát pakolt tele különféle termékekkel. Már hazafelé indult a 23 tálcányi tojással – amely mellé még 10 kilogramm narancsot, ugyanennyi banánt, 125 csokitojást, némi babot, diót, fokhagymát rakott, valamint egy hősugárzót és némi készpénzt –, amikor a rendőrök a helyszín közelében tetten érték és elfogták.
A B. István kecskeméti lakost a rendőrök lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki. A férfi a sértettnek közel 220 ezer forint lopási kárt okozott, emellett a három betörés alkalmával hozzávetőlegesen 150 ezer forint rongálási kár keletkezett.
A nyomozás vizsgálati szakaszában a Kecskeméti Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és az iratokat a napokban átadta az illetékes ügyészségnek.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Július 16. 07:45, kedd | Kék hírek
A rendőrség szerint nem olyan aggasztóak a közállapotok Kerepes környékén, ahogy az a közösségi médiában megjelenik
Torzítják a valós képet azok a - közösségi médiában megjelent - híradások, amelyek a gödöllői HÉV vonalán az utóbbi időben kialakult közállapotokról tudósítanak
2024. Július 15. 08:01, hétfő | Kék hírek
Balatonba fulladt egy külföldi fiatal szombaton
Vizibiciklivel fürdőző külföldi fiatal fulladt szombaton a Balatonba Siófoknál - tájékoztatta a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata vasárnap az MTI-t.
2024. Július 13. 08:36, szombat | Kék hírek
A Balatonba fulladt egy fiatal férfi
Holttestet találtak a vízimentők a Balatonban, Révfülöpön pénteken.
2024. Július 11. 08:02, csütörtök | Kék hírek
Elítéltek egy orvost és asszisztensét, akik a kórházi munkájukat összemosták a magánrendeléssel
Felfüggesztett börtönt és pénzbüntetést szabott ki jogerősen a Pécsi Ítélőtábla arra a szülészorvosra, aki magánpraxisában kezelt betegeit a kórházban is pénzért látta el asszisztensével 2021-ben.