Városlista
2024. december 19, csütörtök - Viola

Hírek

2013. November 22. 09:35, péntek | Kék hírek
Forrás: MTI

Hat év fogházra ítélték a halálos balesetet okozó szlovák nőt első fokon

Hat év fogházra ítélték a halálos balesetet okozó szlovák nőt első fokon

Hat év fogházra ítélte négy ember halálát követelő ittas járművezetés miatt Eva Rezesová szlovák állampolgárt pénteken első fokon, nem jogerősen a Gödöllői Járásbíróság. A közúti veszélyeztetés vádja alól ugyanakkor felmentették a vádlottat.

A nő az ítélet szerint a büntetés kétharmadának letöltése után bocsátható feltételesen szabadlábra, ebből leszámítják azt a 15 hónapot, amelyet eddig előzetes letartóztatásban töltött. A vádlottat bilincsben vezették be a tárgyalóterembe.
Eva Rezesová 2012. augusztus 21-én hajnalban ittasan, az M3-as autópályán, X5-ös BMW-jével mintegy 165 kilométeres óránkénti sebességgel hátulról belerohant egy személyautóba. A Fiat Puntó az ütközés után azonnal kigyulladt, és a benne ülő két házaspár meghalt.
A bíróság szóbeli indoklása szerint nem kizárható, hogy a sértettek járműve szabálytalan sávváltást hajtott végre közvetlenül a baleset előtt. Ugyanakkor a bíróság azt is kifejtette, hogy ha a vádlott az autópályán engedélyezett leggyorsabb, óránkénti 130 kilométeres sebességgel halad, akkor vagy fél méterrel a sértetti jármű előtt felveszi annak sebességét és nem ütköznek össze, vagy mintegy 10 kilométeres sebességkülönbséggel ütköznek, és abban az esetben a másik jármű utasai nem szenvednek halálos sérüléseket. Ezzel szemben a vádlott mintegy 165 kilométeres sebességgel haladt a négy halálos áldozatot követelő ütközéskor.
A bíróság a vádlottat öt évre eltiltotta a közúti járművezetéstől.
A közúti veszélyeztetés vádpontja alóli felmentéssel kapcsolatban a bíró azt emelte ki, hogy azt nem a vádlott követte el.
Hantos Ádám ügyvéd, a sértettek jogi képviselője a szóbeli indoklás szünetében elmondta, hogy a több ember halálát okozó ittas járművezetés 5-től 10 évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető, tehát ebben az ügyben az elsőfokú ítéletben kiszabott szabadságvesztés lehetne súlyosabb is.
Az ügyvéd hozzátette: ha a vádlott szabályosan közlekedett volna, akkor nem lettek volna halálos áldozatai a balesetnek. Hantos Ádám hozzátette azt is, az eddig megismert tényállás alapján már biztosra vehető, hogy a polgári jogi, kártérítési felelősség egy másik eljárásban megállapítható.
A bíróság szóbeli indoklása még várhatóan órákig eltarthat.
Korábban az ügyész tíz évnél is súlyosabb szabadságvesztést indítványozott több ember halálát okozó ittas járművezetés és közúti veszélyeztetés miatt, a vádlott és védője ugyanakkor felmentést kért. A vádlott a bírósági eljárás megindításakor nem kérvényezte annak Szlovákiába való áthelyezését. Az ittassággal kapcsolatban arra hivatkozott, hogy csak előző nap ivott, az "eltéréseket" az arcüreggyulladására, köhögésére útközben beszedett gyógyszerek okozhatták, valamint az, hogy a karambol utáni sokkos állapotában meghúzta a mellette lévő, folyadékkal teli üveget, amelyben vodka volt.
Az ügyész korábbi állásfoglalása szerint a nő valójában közepes mértékű alkoholos befolyásoltság alatt vezette kocsiját, így ez a védekezés nem vehető figyelembe.
Szlovák sajtóhírek szerint a vádlott a kassai "Rezes klán" egyik tagja, Eva Varholíková Rezesová. Apja Alexander Rezes a 1990-es években Vladimír Meciar kormányának közlekedési minisztere, a kassai vasmű privatizációjának kulcsszereplője, az ország második leggazdagabb embere volt. A büntetőpert a szlovák média a helyszínen is nagy érdeklődéssel kísérte.

MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

Ezek érdekelhetnek még

2024. December 15. 09:15, vasárnap | Kék hírek

Szijjártó Péter: megfenyegették a párizsi magyar nagykövetséget

Párizsi nagykövetségünket ezekben percekben kutatják át a francia hatóságok két bombakereső kutya bevonásával, miután életveszélyes fenyegetést kaptak a képviseleten dolgozó kollégáink egy email formájában

2024. December 14. 08:21, szombat | Kék hírek

A Till Tamás megölésével gyanúsítható férfi letartóztatását indítványozta az ügyészség

A Till Tamás megölésével gyanúsítható férfi letartóztatását indítványozta a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség pénteken - tudatták közleményben az MTI-vel.

2024. December 11. 07:42, szerda | Kék hírek

Beismerő vallomást tett Till Tamás gyilkosa, de nem büntethető

Részletes beismerő vallomást tett Till Tamás gyilkosa, de nem büntethető, mivel a huszonnégy éve elkövetett bűncselekmény idején még fiatalkorú volt, így a büntethetősége tizenöt év után elévült