Hírek
2013. November 25. 09:49, hétfő |
Helyi
Forrás: Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság
Határsértők - Ketten vonattal, hatan autóval
Ketten vonattal, hatan autóval akartak érvényes úti okmányok nélkül Nyugat-Európába jutni.
A mosonmagyaróvári határrendészek az M1 autópálya 172 kilométerszelvényében állították meg az Ausztria irányába tartó német honosságú személygépkocsit 2013. november 23-án délután. A járművet vezető 33 éves koszovói férfi és két utasa útlevelük mellett fiktív, európai tartózkodási engedélyt adott át személyazonosságának igazolására. Az autóban utazó további két harmincas éveiben járó harmadik országbeli állampolgár szerb személyi igazolvánnyal és magánútlevéllel igazolta magát, mely dokumentumok Ausztriába történő utazáshoz nem jogosították fel őket.
A rendőrök az öt határsértőt tiltott határátlépés szabálysértés elkövetésének kísérlete miatt előállították. A három fiktív okiratot átadó férfinak közokirat hamisítás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt is felelnie kell.
A magyar személygépkocsi utasait az M1 autópályán, Hegyeshalom térségében ellenőrizték a járőrök. A jármű 33 éves külföldi utasa egyiptomi magánútlevéllel igazolta magát. Továbbutazáshoz szükséges úti okmánnyal és vízummal nem rendelkezett. Tiltott határátlépés szabálysértés elkövetésének kísérlete miatt állították elő őt a rendőrök a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság Határrendészeti Osztály rajkai objektumába.
A soproni vasútállomáson két pakisztáni fiatalt szállítottak le a szerelvényről a járőrök 20 óra 30 perckor. A 16 és 17 éves tinédzserek humanitárius tartózkodási engedéllyel igazolták magukat. A rendőri vizsgálat megállapította, hogy a két fiú Hódmezővásárhelyről a gyermekvédelmi központból érkezett és érvényes úti okmányok nélkül akart Nyugat-Európába utazni. Tiltott határátlépés szabálysértés elkövetésének kísérlete miatt állították elő őket a soproni rendőrök, ügyükben a további eljárást a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal folytatja le.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi
Csajok Miniben…, de nem úgy!
Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.
2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi
Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer
Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.
2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi
Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól
Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.
2026. Május 22. 11:00, péntek | Helyi
Varga Mihály: eredményesen működött az MNB az utóbbi több mint egy évben
Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.

