Városlista
2024. szeptember 13, péntek - Kornél

Hírek

2014. Június 11. 05:00, szerda | Belföld
Forrás: MTI

Hende: nem halogathatjuk a haditechnikai eszközök cseréjét

Hende: nem halogathatjuk a haditechnikai eszközök cseréjét

Nem halasztható a honvédség haditechnikai eszközeinek cseréje - jelentette ki Hende Csaba honvédelmi miniszter kedd reggel a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában. A honvédelmi miniszter kiemelte: az európai biztonsági térben - s a világ más részein egyaránt - drámai változások zajlanak, komoly katonai mozgások vannak.

Véget ért annak az illúziónak a kora, amely Magyarország közvetlen környezetében elképzelhetetlennek tartott egy katonai konfliktust. Utalva az ukrajnai válságra, kiemelte, erős jelzés, ami most tőlünk keletre történik.

Hende Csaba kitért arra is, hogy - készülve a szeptemberi NATO-csúcstalálkozóra - a szövetség védelmi és külügyminiszterei, vezető szervei intenzíven dolgoznak azon, hogy a jelenlegi helyzetben milyen konkrét válaszokra, valamint megerősítő, elővigyázatossági intézkedésekre van szükség. Ez pótlólagos ráfordításokat is követel majd - tette hozzá.

Kifejtette: a magyar haderő - a Gripeneket leszámítva - nagyrészt kifutó, elavult szovjet haditechnikai eszközökkel rendelkezik. Ezek a következő években tömegesen, egyszerre válhatnak majd használhatatlanná. Ezért 2012-ben elkészítettek egy tízéves tervet arról, hogy milyen fejlesztésekre van szükség - tette hozzá.

A fejlesztésekhez kormány garantált forrást rendelt, 2016-tól a GDP 0,1 százalékával növelik a honvédelmi költségvetést. Ez nyújt fedezetet arra, hogy a legfontosabb cseréket, beruházásokat, fejlesztéseket végre tudják hajtani - jelentette ki. 2022-ben már egy korszerűen felszerelt, 'ragyogóan kiképzett', kitűnő katonákból álló, korszerű 21. századi haderő lesz a Magyar Honvédség - tette hozzá.

Hende Csaba arról is beszélt, hogy a Honvédelmi Minisztérium Székesfehérvárra költöztetésének terve 'roppant bonyolult kérdés, de ugyanakkor érdekes felvetés'.

Szerinte ezzel az intézkedéssel egy 'évszázados anomáliának' vagyis a túlságos centralizáltságnak vethetnek véget. Hozzátette, hogy a közlekedési lehetőségek rendkívül kedvezőek, másrészt az elektronikus közigazgatás térnyerésével tulajdonképpen jórészt mindegy, hogy az ország, vagy a világ mely pontján tartózkodik az ember, az internet segítségével, szinte minden ügyet el lehet már intézni. Nagyjából egy-két hónapos vizsgálatra van szükség ahhoz, hogy megmondják, adottak-e a költözés technikai, pénzügyi és személyügyi feltételei - tette hozzá.

Kurucz Éva kormányszóvivő az új kabinet első, péntek délután tartott ülése után azt közölte, a budai Várba, a Karmelita kolostor épületébe költözik a miniszterelnök és hivatala legkésőbb 2016. március 15-ig, több tárca székhelye pedig vidéki városokba kerülhet, a Honvédelmi Minisztérium Székesfehérvárra.

Vargha Tamás, a tárca parlamenti államtitkára, Székesfehérvár fideszes országgyűlési képviselője péntek este telefonon az MTI-nek azt mondta: Székesfehérváron vannak olyan helyszínek, ingatlanok, amelyek alkalmasak lehetnek a Honvédelmi Minisztérium (HM) befogadására.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Szeptember 13. 06:00, péntek | Belföld

Orbán Viktor: az európai versenyképesség súlyosan hanyatlik

Az európai versenyképesség súlyos hanyatláson megy keresztül; ha bizonyos döntéseket nem hozunk meg, az EU versenyképessége az Egyesült Államokkal és Kínával szemben megállíthatatlanul visszaesik

2024. Szeptember 13. 06:00, péntek | Belföld

Több hullámban kiadós eső, erős szél és lehűlés várható a hévégén

Kiadós eső és erős, olykor viharos szél várható a hétvégén, emellett a hőmérséklet is jelentősen visszaesik - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből.

2024. Szeptember 13. 06:00, péntek | Belföld

Lázár János: Többséget szerez a GySEV-ben a kormány

Megszerezheti a magyar állam a Strabag tulajdoni részesedését a Győr–Sopron–Ebenfurti Vasút Zrt.-ben (GySEV) – jelentette be közösségi oldalán az építési és közlekedési miniszter csütörtökön.

2024. Szeptember 12. 11:42, csütörtök | Belföld

Elkészült a Kőröshegyi völgyhíd karbantartása

A tervezetthez képest 5 nappal korábban végeztek a saruk cseréjével a Kőröshegyi völgyhídon.