Városlista
2026. április 11, szombat - Zsolt, Leó

Hírek

2011. Február 17. 01:52, csütörtök | Helyi
Forrás: Nyugathír

Hét éve nincsen felderítetetlen emberölés Győr-Moson-Sopronban

Hét éve nincsen felderítetetlen emberölés Győr-Moson-Sopronban

A bűncselekményszám növekedésének megállítását, a szubjektív biztonságérzet további javítását, az utazó bűnözők elleni még határozottabb fellépést és az együttműködések fejlesztését említette a szervezet idei legfontosabb

Takács Tibor ezredes (képen) megjegyezte: a megye - 53,2 százalékos mutatójával - annak ellenére kilencedik a felderítési rangsorban, hogy harmadannyian dolgoznak a rendvédelemben, mint a 80-as évek végén, a határok megnyitása és a gazdasági fejlődés pedig fokozta a bűnügyi nyomást.

Ennek kapcsán elmondta: a megyében futó M1-es autópályán évente négy és fél millió jármű, valamint 15 millió utazó halad át, ez az Ázsia és a Balkán felőli fő migrációs útvonal, a közelben van Budapest mellett másik két főváros, Bécs és Pozsony is.

A főkapitány szólt arról is: szeretné továbbfejleszteni a körzeti megbízotti rendszert, ügyelve arra, hogy ezeket az embereket ne vonják el az állomáshelyükről a megyei feladatok teljesítésére. Azt is lényegesnek tartja, hogy a rendőrség éljen a rapid megoldások eszközével, ha például ismét nagyobb számban jelennek meg a koldusok, prostituáltak vagy transzformátortolvajok a területen.

Az ország területének 4,5, lakosságának 4,1 százaléka jut Győr-Moson-Sopron megyére, miközben a bűncselekményekből alig 3,6 százalék. Hét éve minden itt történt emberölést felderítettek, tavaly három embert öltek meg - mondta, a március közepi tényői családi tragédiára utalva.

Közlése szerint 2010-ben 15.356 bűncselekmény történt a megyében, ami az előző évihez képest 12,8 százalékos emelkedést jelent. A csornai kapitányság országosan a harmadik, a kapuvári a negyedik legjobb felderítési mutatókkal rendelkezik, Győr pedig a nyolcadik a megyeszékhelyek között.

Ezek érdekelhetnek még

2026. Április 11. 12:00, szombat | Életmód

Ma van a magyar költészet napja

Ma van a magyar költészet napja; az ünnep alkalmából országszerte irodalmi programok, tárlatvezetések, könyvvásárok és számos más rendezvény várja az érdeklődőket.

2026. Április 11. 12:00, szombat | Életmód

Látványos csillaghullás lesz megfigyelhető április 22-én

Április 22-én éri el maximumát a Lyridák meteorhullása, emellett négy égitest látványos együttállása is megfigyelhető lesz az égbolton - közölte az MTI-vel pénteken a Svábhegyi Csillagvizsgáló.

2026. Április 11. 11:00, szombat | Belföld

A levélben szavazásra jogosultak több mint fele már leadta szavazatát

A magyarországi lakcímmel nem rendelkező csaknem 497 ezer választópolgár közül 254 ezren már leadtak levélszavazatot a Nemzeti Választási Iroda (NVI) szombat reggeli adatai szerint.