Hírek
2016. Március 14. 06:00, hétfő |
Helyi
Forrás: MKC SE
Hlavaty Tamás távozik a csapat éléről
A Mosonmagyaróvári Kézilabda Club SE elnökségi ülés keretében döntött Hlavaty Tamás vezetőedző menesztéséről. A fiatal szakembert a DVSC korábbi edzője, Varga József váltja a kispadon.
Hlavaty Tamás a 2014/2015-ös bajnoki szezon során az alapszakaszt követően vette át a csapat irányítását. Menesztésének okai az aktuális szezon során elért eredményekre vezethetőek vissza.
„Elnökségi ülés keretében megvizsgáltuk és kiértékeltük a csapat teljesítményét. Nehéz döntés volt, hiszen az eredmények mögött összetett ok-okozati viszony húzódik, de a csapat jövőjének és fejlődésének érdekében határoznunk kellett. A csapat vezetését Varga József veszi át, Tamásnak pedig ezúton is köszönjük a közös munkát és sok sikert kívánunk.” – nyilatkozta Dr. Tenk Gábor, a Klub elnöke.
A klub a szakma és a sportbarátok körében egyaránt elismert és sokat bizonyított edzőt szerződtetett a pozícióra, aki hétfőtől veszi át a felnőtt csapat irányítását.
Varga Józseffel régóta ápol jó kapcsolatot klubunk, hiszen a Mosonmagyaróvári Kézilabda Club SE jogelődjének számító Veszprém Barabás KC működése alatt, közel két szezon során másodedzőként segítette Róth Kálmán munkáját.
Ezt követően Debrecenbe szerződött, ahol a két és fél évet felölelő irányítása alatt egy kieső csapatból a stabil középmezőnybe betonozta az együttesét.
„Ugyan a csapat szereplése előrevetített egy esetleges vezetőedzői váltást, mégse számítottam rá, hogy engem kérnek fel a feladatra. Örömmel fogadtam a megkeresést, hiszen jórészt olyan játékosokkal dolgozhatok együtt, akiket a veszprémi időszakból adódóan már személyesen is jól ismerek. A bajnokságból hátralévő időszak taktikai és strukturális változtatásoknak ugyan kevésbé enged majd teret, de a játékfelfogáson még sokat csiszolhatunk.
Miközben egyfajta előalapozásnak is tökéletes lehet, hiszen tiszta képet kaphatok ahhoz, hogyan alakítsam a következő szezonra érvényes játékoskeretet.” – tette hozzá Varga József, a Mosonmagyaróvári Kézilabda Club SE vezetőedzője.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi
Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik
Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.
2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi
Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására
A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést
2026. Január 12. 07:41, hétfő | Külföld
Felszólította Kubát az amerikai elnök
Donald Trump amerikai elnök az Egyesült Államokkal való megegyezésre szólította fel Kubát, miután az elveszítette legnagyobb támogatójaként Venezuelát.
2026. Január 12. 07:41, hétfő | Külföld
Rómában rendkívüli biztonsági készültséget rendeltek el a Termini-pályaudvarnál migránsok támadásait követően
Tovább erősítették a katonák és rendőrök jelenlétét az olasz főváros központi vasútállomásánál, miután a Termini-pályaudvarnál migránsok egy csoportja több embert is megtámadott - közölték a hatóságok vasárnap.
