Hírek
2011. Július 29. 10:16, péntek |
Helyi
Forrás: Nyugathír
Indul a parlagfűszezon! Tavaly 17 milliós bírságot szabtak ki megyénkben
Augusztus második felére várják a parlagfű teljes virágzását Győr-Moson-Sopron megyében.
Tavaly 38 esetben kellett bírságot kiszabni 22 hektárnyi területen, ahol a földtulajdonos nem kaszálta le a növényt.
A megyei kormányhivatal növény- és talajvédelmi igazgatóságának vezetője úgy véli, a szükséges agrármunkák elvégzése után a térség jobb helyzetben lesz, mint az ország déli, vagy keleti része, és kevesebb lesz a parlagfűvel érintett terület nagysága, mint a tavalyi évben. Hogy a nehezen megközelíthető területeken is felderítsék a parlagfüves parcellákat, a megyében eddig egyedülállóan légi felderítést végeznek majd azért, hogy az elhanyagolt részeket is ellenőrizzék a parlagfű mennyiségét.

Pongrácz Attila igazgató, Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Növény- és Talajvédelmi Igazgatóság:
"Ahogy halad előre a vegetáció, és nem kaszálják le, akkor augusztus második felére ember nagyságú lesz, és több tízezer, százezer magot is képez. Nem beszélve arról, hogyha az ember így meglöki, akkor szabály szerint füstöl, és úgy megy a parlagfűnek a virágpora. Ez a virágpor a legnagyobb probléma, utána meg, ha hagyják elfajulni a magot a növényen, akkor elszórja ezt az iszonyatosan sokmennyiségű magot, és ez a sok mag nagyon sokáig megőrzi a csíraképességét a földben, és onnan nem lehet kiszedni, az ott marad, akár évtizedekig is, várva azt a pillanatot, amikor kihajthat."
"A tarlóhántásokat az aratás után elvégezték, olyan nagy parlagfű-fertőzéssel pillanatnyilag nem találkozunk, a megye ilyen szempontból valamennyire jobb helyzetben van, mint az ország keleti, vagy déli vidékei. A kapáskultúrák, a kukorica és a napraforgó úgy néz ki, hogy ott a gyomirtások valamivel jobban sikerültek, ugye, hát ez igazából kritikus majd augusztus második felében lesz, amikor a parlagfű már akkora nagyságot ér el, hogy akár ember nagyságú is legyen. Az elmúlt évben Győr-Moson-Sopron megyét illetően összesen 38 esetben kellett bírságot kiszabni, ez mintegy 22 hektár területet érintett összesen. Ugye, ezt nem egy blokkban kell elképzelni, hanem nagyon sokban, és kiszabtak a kollégáim közel 10,5 millió forint bírságot, valamint azokban az esetekben, ahol a felszólítások ellenére a földhasználók nem végezték el a kaszálást, és nem irtották el a parlagfüvet, ott közérdekű védekezést 89 esetben kellett elrendelni. Ez körülbelül 33 hektáron valósult meg, ami mintegy 6,2 millió forintba került, ilyenkor a közérdekű védekezést természetesen át van hárítva arra a felhasználóra, mivel helyette végezték el ezt a feladatot, ezt az összeget neki kell kifizetni."
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 22. 07:26, szerda | Helyi
Magyar Péter: az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz
Az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz - írta a Tisza Párt elnöke kedden Facebook-oldalán azután, hogy egyeztetést folytatott 15 különböző fenntartású gimnázium igazgatójával.
2026. Április 14. 10:00, kedd | Helyi
Orbán Viktor nem adja fel, újjászervezné a Fideszt
Kezdődik a munka, újjászervezzük magunkat és küzdünk tovább a magyar emberekért - írta Orbán Viktor miniszterelnök Facebook-bejegyzésében hétfőn este. Közölte azt is, hogy április 28-án választmányi ülést tartanak.
2026. Március 09. 12:00, hétfő | Helyi
Magyar Péter nevét emlegetve tagadta az orosz nagykövetség, hogy a Kreml különleges egysége befolyásolni akarná a magyar választásokat
2026. Április 29. 10:00, szerda | Belföld
Találkozót kezdeményez az ukrán elnökkel Magyar Péter
Találkozót kezdeményez Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel Magyar Péter leendő miniszterelnök. A Tisza Párt elnöke erről a Facebookon számolt be, miután fogadta Babják Zoltánt, Beregszász polgármesterét.

