Hírek
2017. November 11. 15:36, szombat |
Belföld
Forrás: mti
Ingyenes szűrővizsgálatokra indul útnak több szűrőállomás is
Minden településre eljutnak a kötelező orvosi vizsgálatokat biztosító mobil szűrőállomások, márciusig húsz ilyen busz áll forgalomba
- mondta az emberi erőforrások minisztere szombaton Budapesten a Szent Margit kórházban, a vizsgálatok elvégzésére alkalmas flotta első darabjának átadásán.
Balog Zoltán elmondta, hogy tíz járművet általános vizsgálatokra használnak majd, 10 pedig mammográfiás vizsgálatra lesz alkalmas.
Az első busz Sülysápra, majd Zsámbékra indul, a járművek főképp a nehezen elérhető, kis lélekszámú és a szűrővizsgálatokból leginkább kimaradó településeket keresik majd föl - közölte.
Balog Zoltán kiemelte, hogy a mobil szűrőállomások az egészségügy legfontosabb szakaszánál, a megelőzésben segítenek. Hozzátette, hogy Magyarországon a várható élettartam és az egészségben eltöltött évek száma is emelkedik.
Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter, a körzet fideszes országgyűlési képviselője a sajtótájékoztatón ismertette, hogy az általános vizsgálat elvégzésére alkalmas 10 busz darabonként mintegy 100 millió forintba, a mammográfiás készülékkel is felszerelt 10 busz 180-190 millió forintba került.
A szombaton átadott jármű gyártója, a Kravtex Kft. és az Ikarus márciusra készítik el a 20 egészségügyi járművet, amelyek a belföldi ellátáson túl akár a külhoni magyarlakta településeket is fölkereshetik - tette hozzá.
A tárcavezető szerint a magyar buszgyártás azt követően kezd föléledni, hogy sok éven keresztül nem kapott jelentősebb megrendeléseket. A belföldi gyártók az iparfejlesztési programnak köszönhetően 2016-ban már az egy évvel korábbinál csaknem háromszor több, majdnem 400 buszt készítettek - tette hozzá.
Varga Mihály hangsúlyozta, hogy a közösségi közlekedésben futó buszok átlagéletkorát a magyar gyártók bevonásával a jelenlegi 14 évről néhány éven belül 10 évre kell csökkenteni.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 10. 15:00, szerda | Belföld
Elemzők: meglepetést hozott a májusi inflációs adat
Meglepetéssel fogadták az MTI-nek nyilatkozó elemzők az infláció májusi lefékeződését a várt gyorsulás helyett.
2026. Június 10. 14:00, szerda | Belföld
Karácsony Gergely: jelenlegi tudásunk szerint a Fővárosi Önkormányzat a jövő héten fizetésképtelenné fog válni
Jelenlegi tudásunk szerint a Fővárosi Önkormányzat a jövő héten fizetésképtelenné fog válni - mondta a főpolgármester egy szakmai fórumon, kedden Budapesten.
2026. Június 10. 09:00, szerda | Belföld
Magyar Péter: történelmi jelentőségű törvénycsomagot nyújtottak be az Országgyűlésnek
2026. Június 10. 06:55, szerda | Belföld
OGY - Benyújtotta a kormány az európai uniós források hazahozatalához szükséges törvényjavaslatot
Benyújtotta a kormány az európai uniós forrásokhoz való hozzáférés érdekében szükséges egyes törvények módosításáról szóló javaslatot kedden este.

