Hírek
2013. December 04. 22:16, szerda |
Helyi
Forrás: saját
Interjú az Angyalokkal!
Kik ők? Miért teszik azt, amit tesznek? Miben segíthetünk nekik? - ilyen és ehhez hasonló kérdésekre kaptunk választ beszélgetésünk során.
Angyalok a Karácsonyért Mosonmagyaróváron - Ilyen jellegű, és ilyen szervezettségű kezdeményezés még nem volt a városban. Honnan jött a gondolat, hogy most mégis megvalósítsátok?
Október hónapban ruha- és játékgyűjtést szerveztünk a Majoroki óvodás gyerekekkel és szüleikkel, melyeket a novemberi Bababörzén árusítottunk, és a befolyt összeggel kis betegünk, Rémay-Grafl Fanni gyógyulását próbáltuk segíteni.
Rengeteg szép holmi maradt meg, ezért úgy döntöttünk úgy, hogy a jótékony célra szánt holmikat újabb jótékony célra fordítjuk.
Nagyon jó ötletnek tartottuk az országos Cipősdoboz akciót és sajnáltuk, hogy a mi városunkban nincs lehetőség csatlakozni. Azt gondoljuk, ez nagyon jó alkalom lehet arra, hogy a családok a gyerekekkel együtt beszéljenek arról, hogy vannak helyzetek, amikor segítenünk kell egymáson, és tanuljunk meg adni és örömöt okozni másoknak.
Megszületett hát az ötlet, „Szerezzünk örömöt a mosonmagyaróvári gyerekeknek! Rendezzük meg a mi városunk gyermekeinek a városi Mikulasgyárat!” Megkerestük az ötlettel a Rotary Clubot, akik azonnal igent mondtak a felkérésre, majd a Városüzemeltetést, akik szintén örömmel álltak mellénk. Elindult a szervezés, támogatók felkeresése. Szinte kivétel nélkül mindenki azonnal mellénk állt, rengeteg pozitív visszacsatolás, bátorítás, támogatás érkezett felénk, és bár még hivatalosan nem indult el a gyűjtés, az már most látszik, hogy hiánypótló volt a kezdeményezés, rengetegen örülnek, hogy csatlakozhatnak.
Szeretnénk hagyományt teremteni, és bízunk benne, hogy jövőre is megrendezhetjük majd a Cipősdoboz akciót!

Mit kell tudni Rólatok?
Kisgyerekes anyukák vagyunk. Talán ez az a közös pont, ami miatt egyformán szívügyünknek tekintjük a gyerekekkel kapcsolatos problémák, nehézségek enyhítését. Mindhárman egyformán lelkesek és idealisták vagyunk, emiatt nagyon könnyen együtt tudunk dolgozni, szinte fél szavakból is megértjük egymást.
Az Angyalok név szerint: Rózsás-Preiner Diána, Harsányi Viktória, Finta Edina - a szerk.
Hol gyűjtitek pontosan az ajándékokat?
A Városüzemeltető Kft.-től kaptunk egy faházat a Magyar utcán, a Rotary-s hordó mellett lesz a mi kis „Angyalkuckónk”. Kint lesz a plakátunk, a logónk, remélhetőleg mindenki meg fog minket találni!
Segítőinkkel együtt minden nap ketten-hárman várjuk az érkező dobozokat, a Lions Klub ífjúsági csapata, a LEO-k közül pedig minden nap ketten fognak segíteni nekünk a csomagolásban.

Milyen egy ideális „cipősdoboz” tartalma? Mit tegyen a csomagba az, aki csatlakozik a kezdeményezéshez?
A legfontosabb talán, hogy olyan dolgokat tegyünk a dobozokba, amiknek a mi gyerekeink is örülnének a karácsonyfa alatt. Szeretnénk, ha szép állapotú, használható, örömöt okozó játékok, könyvek, ruhák kerülnének bele, de bármi kerülhet a ciposdobozba, ami egy 0-14 éves gyermek számára kincs lehet. Kisautó, baba, könyv, labda, fajátékok. A lényeg, hogy hibátlan, működőképes játék legyen, hiszen az adomány nem hasztalan dolog, hanem egy tárgy, amiről lemondtunk mások javára.
Fontos az is, hogy jelezve legyen a dobozon, hogy hány éves gyereknek szánta az illető. Ez nagy segítség lesz nekünk abban, hogy igazán személyre szabott lehessen az ajándékozás.
Technikai okok miatt olyan könnyítést tettünk, hogy ha valakinek problémát okoz a doboz beszerzése, elfogadunk ajándékot táskában is, de ilyenkor is azt kérjük, hogy ne ömlesztve érkezzenek az ajándékok, hanem életkor szerint csoportosítva kisebb táskákban.
Ha valaki veszi a fáradtságot és be is dobozolja, csomagolja nekünk, azért külön nagyon hálásak vagyunk!
Kik fogják kapni ezeket? Hogyan fogjátok szétosztani?
A szétosztásban a Családsegítő Központ nyújt segítséget. Ők állnak napi kapcsolatban a családokkal, ők tudják a problémákat, nehézségeket, ők lesznek a mi összekötőink.
Egy félnapos program keretében fogjuk az ajándékokat a családoknak átadni Fehér Ló Közösségi Házban, a Flesch Károly Kulturális Központ támogatásával.
Az ajándékok olyan hátrányos helyzetű, illetve halmozottan hátrányos helyzetű gyerekeknek, családoknak kerülnek a karácsonyfájuk alá, akiknek sokszor a napi betevőre való előteremtése is gondot okoz. Mosonmagyaróvári es a környező falvak, községek egyaránt részesülnek a csomagokból.
Meddig lehet leadni őket?
December 16.-áig várjuk az ajándék cipősdobozokat.
Ha további információra van szükséged, az Angyalok Facebook oldalán mindent megtalálsz! - a szerk. :)

Szerkesztő: Nemes Claudia
InfoMosonmagyaróvár Szerkesztőség
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi
Csajok Miniben…, de nem úgy!
Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.
2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi
Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer
Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.
2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi
Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól
Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.
2026. Május 22. 11:00, péntek | Helyi
Varga Mihály: eredményesen működött az MNB az utóbbi több mint egy évben
Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.

