Hírek
2011. Október 04. 14:13, kedd |
Külföld
Forrás: HírTV
Ismét csapást mérnének Obamára
![Ismét csapást mérnének Obamára](/external/image_cache/3/d/2/3d227894fce2a1ef2f741d713f6d8ed8.jpg)
Újabb jobb egyenest vinnének be Barack Obamának a republikánusok a keddi nyugat-virginiai kormányzóválasztáson a múlt hónapi New York-i képviselő-választást követően, ahol 1923 óta tudtak ismét győzni.
Az ellenzéki párt a kampányában mindent megtesz, hogy a demokrata jelöltet Obamával kösse össze, míg a kormánypárt újabb adócsökkentéssel próbál híveket szerezni. Egyelőre nem lehet megjósolni, ki fog nyerni, mivel a két politikus gyakorlatilag fej fej mellett halad.
Új kormányzót választanak Nyugat-Virginiában kedden, mivel Joe Manchint, a korábbi népszerű demokrata vezetőt tavaly novemberben beválasztották a szenátusba. A voksoláson Earl Ray Tomblin demokrata és Bill Maloney republikánus politikus próbálja majd elhódítani az államot. A republikánusok természetesen ezt a megméretést alapvetően egy Obamáról tartandó népszavazássá kívánják tenni.
A mostani elnök sohasem volt népszerű az államban. Korábban elveszítette az előválasztást Hillary Clinton mostani külügyminiszterrel szemben, majd az elnökválasztáson is kikapott John McCain republikánus elnökjelölttel szemben, jelenleg a népszerűsége 30 százalék körül van. Az ellenzéki republikánusok ezért természetesen abban bíznak, ha sikerül az elnökről szóló szavazásnak beállítani a keddi voksolást, akkor biztosan győzni fognak.
Szoros lett a verseny
„Szakértők szerint Obama egészségügyi terve még mélyebbre taszítja a gazdaságot. Tomblin mit tesz ezzel kapcsolatban?” – ilyen kampányt folytatnak a televízióban a republikánusok, akik a kérdésre válaszolva a végén hozzáteszik, hogy „abszolút semmit”. A jelenlegi ellenzéki párt Charlestonban tartotta a kampánynyitóját, ahol Maloney világossá tette céljait.
„Mindenekfölött Washington megszerzéséért küzdünk, keményen fogok kampányolni Barack Obama ellen és így természetesen Tomblin ellen is” – fogalmazott a republikánus kormányzójelölt. Robert Behrman politológus a választásról úgy fogalmazott, hogy pár hónappal korábban a demokrata jelölt még jelentős előnnyel rendelkezett, ami mostanra gyakorlatilag eltűnt. – A verseny egyre szorosabbá vált, és úgy gondolom, a republikánusoknak sikerült az országos ügyeket a kampányba emelniük – tette hozzá. A politológus szerint az ellenzéki párt a New York-i kilences képviselőházi körzetben szerzett tapasztalatokat használta föl a mostani versenyben.
„Ez nem fog sikerülni”
Múlt hónapban, a korábban említett választáson a republikánusok 1923 óta először tudtak győzni a demokratákkal szemben, amiben vélhetőleg a gazdaság rossz állapota és az elnökkel való elégedetlenség játszott szerepet. Tomblin és csapata természetesen mindent megtesz, hogy ez ne ismétlődhessen meg Nyugat-Virginiában.
A demokrata politikusnak sikerült maga mellé állítania pártja konzervatívabb híveit, valamint a helyi szakszervezetek nagy részét. Tomblin természetesen adócsökkentést és az állam pénzügyeinek a felelősségteljes irányítását ígéri. „Ez a választás arról szól, hogyan tudnánk előbbre vinni az állam ügyeit, valamint hogyan tudnánk hatékonyabban felhasználni az adófizetők pénzét” – hangsúlyozta Tomblin. Véleménye szerint a republikánusok azon kísérlete, hogy összekössék Obamával, nem fog sikerülni, és a választók Maloney megválasztása esetén komoly kockázatot vállalnának.
Tomblin esélyét jelentősen javítja, hogy elődje stabil pénzügyi háttérrel adja át az államot, így sokkal könnyebben tud ígérni esetleges bővítéseket a választóknak. Fontos arra is emlékeztetni, hogy Joe Manchin ellen is Obamával kampányoltak a republikánusok a tavalyi szenátusi voksoláson, de akkor kudarcot vallottak. A demokraták hasonló eredményben bíznak kedden is. (da)
npr.org, MNO
Ezek érdekelhetnek még
2024. Július 16. 07:48, kedd | Külföld
Megkezdik a medvék kilövését Erdélyben
Rendkívüli ülésen döntött a román képviselőház a medveállomány ritkítását célzó vadászati kvótákról.
2024. Július 14. 08:13, vasárnap | Külföld
Donald Trump jól van, kiengedték a kórházból
Donald Trump elhagyhatta a kórházat, miután szombaton este egy választási gyűlésen fegyveres támadás érte, és a fülén lőtt sérülést szenvedett.
2024. Július 14. 08:10, vasárnap | Külföld
Breaking: Rálőttek Donald Trumpra - Videó
Támadás szakította félbe Donald Trump Pennsylvania állambeli választási gyűlését szombaton - közölte a republikánus elnökjelölt védelmét ellátó titkosszolgálat.
2024. Július 13. 08:43, szombat | Külföld
Telefonon tárgyalt az amerikai és az orosz védelmi miniszter
elefonon tárgyalt Lloyd Austin amerikai és Andrej Belouszov orosz védelmi miniszter - közölte pénteken a két ország katonai tárcája.