Hírek
2010. Július 11. 06:50, vasárnap |
Helyi
Forrás: Nyugathír
„Isten vigyázza álmotok, diáktársaink!” Fehér rózsák a Delaware folyóban, mécsesek az iskolánál
Győr megyében és Philadelphiában is a hajóbalesetben elhunyt fiatal áldozatokra emlékeztek diáktársaik, pedagógusok és hozzátartozók. Az amerikai város tisztségviselői és egyházi vezetők mellett Szombati Béla magyar nagykövet is csatl
A kétéltű városnéző vízibuszba, amelyen egy 15 fős magyar diákcsoport is utazott, szerdán kora délután ütközött bele egy uszály, miután a vízibusz műszaki hiba miatt a Delaware folyón vesztegelt. A vízibusz többi utasát sikerült kimenteni, a két magyar fiatal azonban eltűnt.
Több százan emlékeztek néma főhajtással és gyertyagyújtással szombat este Mosonmagyaróváron a Kossuth-gimnázium előtt a Philadelphiában történt tragikus hajóbaleset két áldozatára.
A megemlékezésen egyetlen rövid beszéd hangzott el; Hansági Károly, a Kossuth Lajos Gimnázium igazgatója idézte fel a két fiatal emlékét, s mondta ki: a döbbenet, a fájdalom és a harag kavarog a hátramaradottakban, hiszen két fiatalember karrierjét törte ketté egy véletlen baleset. Ezután körülbelül húsz percig gyászzene szólt, majd az emlékezők virágokat helyeztek el a szerencsétlenség két áldozatának képénél, az iskolafalnál.
Hansági Károly, a csoportot szervező mosonmagyaróvári Kossuth Lajos Gimnázium igazgatója a két eltűnt magyar fiatalról korábban a szülők kérésére csak annyit közölt, hogy a lány a gimnázium diákja volt, a fiú pedig korábban járt az iskolába.
Azt elmondta: a csapat több tagja is jelezte, hogy szeretne mielőbb hazautazni, s nem várja ki tervezett kintlétük végét. Mosonmagyaróváron a két eltűnt helyi fiatal holtteste megtalálásának hírére kitűzték a fekete zászlót péntek délután az önkormányzat és iskolájuk épületére péntek este.
- Sokként ért minket. Én egyszerűen azóta rosszul vagyok, fáj a gyomrom, minden bajom van. Ma is úgy voltam munkában, hogy a hányinger kerülgetett, egész nap rajta jár az agyam. Rá gondolok egész nap - mondta a mosonmagyaróvári megemlékezés után Birsa Attila.
- Igazából mindenre gondoltunk, csak erre nem. Pont ez volt a nagy álma, hogy ő kijusson Philadelphiába, Amerikába, aztán mégis így kellett végeznie, hát szerintem ez, leírhatatlan. Pláne azoknak, akik ott vannak még, csoporttársak - emlékezett a gyász pillanataiban Lelfler Péter.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 09. 12:00, hétfő | Helyi
Magyar Péter nevét emlegetve tagadta az orosz nagykövetség, hogy a Kreml különleges egysége befolyásolni akarná a magyar választásokat
2026. Április 10. 18:00, péntek | Életmód
Gödöllőn adják elő június végén a Csíksomlyói passiót
A magyar szabadság napja alkalmából június végén Gödöllőn, a Világfa előtt adja elő a Nemzeti Színház a Csíksomlyói passiót, együttműködve a város művészeti együtteseivel
2026. Április 10. 16:00, péntek | Életmód
Utolsó napjához ért az Artemis II, a Hold körüli újabb űrrepülés
Utolsó napjához ért csütörtökön az Artemis II, az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) Hold-programjának legénységgel végzett első Hold körüli űrrepülése.
2026. Április 10. 14:00, péntek | Életmód
Agrometeorológia: pénteken és szombaton akár károkozó fagyok is várhatók
Az elmúlt években hatalmas károkat okoztak a tavaszi fagyok, és idén is komoly a probléma: a csütörtöki fagyos reggel után főleg pénteken és szombaton várhatók még akár károkozó fagyok is

