Hírek
2012. Szeptember 24. 08:09, hétfő |
Helyi
Forrás: MTI, MTI Fotó: Krizsán Csaba
Új távolsági buszt fejlesztett a Kravtex
A Kravtex-Kühne cégcsoport új fejlesztésű távolsági autóbuszt mutatott be pénteken Mosonmagyaróváron.
A Credo Optinell nevű autóbuszt a Volán társaságoknak szánják, mivel ez az egyetlen magyar gyártmányú távolsági busz, amely komfortfokozatával megfelel a szeptemberben bevezetett emelt szintű távolsági autóbuszos szolgáltatás feltételeinek - mondta a bemutatóval összekötött sajtótájékoztatón Szombath Imre főkonstruktőr.
Az új fejlesztésű járművel a cégcsoport részt akar venni a Volán társaságoknál üzemelő, közel 500 elöregedett távolsági busz cseréjében. A Kravtex az Új Széchenyi Terv keretében 128,5 millió forint kutatás-fejlesztési támogatást nyert el, ez az összeg az kis tömegű Optinell fejlesztését is segítette.
A szakember hangoztatta: a vállalkozásnál most lezárult négyéves, több milliárd forintos költségű fejlesztési program eredményekéntteljesen új, hazai fejlesztésű buszcsalád jött létre. A Credo buszok - a városi Citadell,az elővárosiEconell, a helyközi Inovell és a most debütáló távolsági Optinell - lefedik a Volán társaságok és a fővárosi közösségi közlekedés igényeit.
Az egymást követő típusok kialakításánál figyelembe vették a Volán társaságok üzemeltetési tapasztalatait - mondta a főkonstruktőr.A51 ülőhelyes, 23 állóhelyes új autóbusz fő jellemzőjeként kis tömegét és alacsony üzemanyag- fogyasztását emelte ki.
Ez utóbbi átlagosan 20 százalékkal kevesebb üzemanyag-felhasználást jelent a kategóriájába tartozó import buszokhoz képest - tette hozzá.
Elmondta, hogy az újbusz árarányosan 80 százalékban magyar terméknek minősül, hiszen az önhordó vázszerkezet a Kühne Zrt.-nél készül, új fejlesztésű futóművei a Rába termékei, sebességváltója a ZF magyarországi üzeméből való.
Az Optinell fejlesztését is szolgálta aGazdasági Operatív Program keretében tavaly elnyert 128,5 millió forint. A technikai innovációt segítő támogatást a cégcsoport 308 millió forintos önrésszel egészítette ki, így a termékfejlesztéssel egy időben gyártástechnológiai beruházások is megvalósultak.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi
Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik
Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.
2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi
Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására
A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést
2026. Január 11. 08:26, vasárnap | Belföld
Operatív törzs: ahol riasztás van érvényben, ott aki teheti, ne induljon útnak
2026. Január 11. 08:24, vasárnap | Sport
Női kézilabda BL - Metzi győzelmével nagy lépést tett a csoportelsőség felé a Győr
A címvédő Győr 27-24-re győzött a két magyar játékossal felálló francia Metz HB vendégeként a női kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének szombati rangadóján.

