Városlista
2026. május 21, csütörtök - Konstantin

Hírek

2016. Január 12. 13:00, kedd | Helyi
Forrás: MTI

Január végéig kell jelezni, hogy az adóhatóság készítse el az SZJA-bevallást

Január végéig kell jelezni, hogy az adóhatóság készítse el az SZJA-bevallást

Január végéig lehet bevallási nyilatkozatot tenni arról, hogy az adóhatóság készítse el a személyi jövedelem-adóbevallást - hívta fel a figyelmet Kiss Péter András, Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) adószakmai szóvivője.

Elmondta: a személyi jövedelemadó reformja keretében bevezetett új lehetőséggel azok élhetnek, akik tavaly csak a munkáltatótól szerezetek jövedelmet, nem vettek igénybe kedvezményt, illetve az 1+1 százalék felajánlásának kivételével nem rendelkeztek adójukról.
Az adózó kétféleképpen teheti meg a bevallási nyilatkozatot, vagy a munkáltatótól kapott igazoláson, vagy az adóhatósághoz benyújtott űrlapon - tette hozzá.
A szóvivő elmondta, hogy az új lehetőségről az ügyfélkapun tájékoztatást küldtek a munkaadóknak és munkavállalóknak.
Kiss Péter András kitért arra is, hogy február 25-éig adott lesz az egyszerűsített bevallás lehetősége is, amely alapján szintén az adóhatóság készíti el a bevallási tervezetet.

Ezek érdekelhetnek még

2026. Május 01. 09:21, péntek | Helyi

Férfi kézilabda BL - Egygólos előnyben a Veszprém a negyeddöntőben

A Veszprém házigazdaként 35-34-re legyőzte a német Füchse Berlint csütörtökön, a férfi kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első mérkőzésén.

2026. Április 22. 07:26, szerda | Helyi

Magyar Péter: az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz

Az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz - írta a Tisza Párt elnöke kedden Facebook-oldalán azután, hogy egyeztetést folytatott 15 különböző fenntartású gimnázium igazgatójával.

2026. Április 14. 10:00, kedd | Helyi

Orbán Viktor nem adja fel, újjászervezné a Fideszt

Kezdődik a munka, újjászervezzük magunkat és küzdünk tovább a magyar emberekért - írta Orbán Viktor miniszterelnök Facebook-bejegyzésében hétfőn este. Közölte azt is, hogy április 28-án választmányi ülést tartanak.