Hírek
2011. Szeptember 10. 14:45, szombat |
Sport
Forrás: Nemzeti Sport Online
Jesenicei győzelemmel kezdett az Alba Volán
![Jesenicei győzelemmel kezdett az Alba Volán](/external/image_cache/6/5/4/654fbca1c57266b16364e72eab1a0055.jpg)
Jesenicei győzelemmel kezdte az osztrák élvonalbeli jégkorongbajnokságot (EBEL) a Sapa Fehérvár AV19.
Nem indult túl jól a találkozó a fehérváriak számára, hiszen a szlovénok mezőnyfölényt harcoltak ki, ráadásul a vezetést is megszerezték a 13. percben. Patrik Bergström emberelőnyös szituációban talált be Adam Munro kapujába. Hiába a kiegyensúlyozott nyári holtszezon az átigazolások és az edzések terén, a kimondottan jól sikerült felkészülési mérkőzések, a sérült és műtött Ladányi Balázs távollétében – a karmester körülbelül három hétre esett ki –, csak nem állt össze a gépezet. Ezt speciel nem segítette az első harmad második felében jogosan – picit fölöslegesen, két csatár is leült – összeszedett három fehérvári kiállítás, amelyből kettőt azért kivédekezett a vendégalakulat. (1–0)
A második felvonásban már egy másik Volánt láthattunk a pályán. Bár Tokaji Viktort kétszer is kiküldték két percre – plusz másodikra kapott egy 10 perces fegyelmit is a kapitány –, a védelem jól zárt és a támadások egyre erőteljesebbekké váltak. Olyannyira, hogy három alkalommal akcióból állították megoldhatatlan feladat elé a házigazdákat. Vas Márton a 25. perc elején egyenlített – a nyáron érkező kapus, Munro is behúzhat magának egy asszisztot –, bő három perccel később Sofron István már a vezetést is megszerezte. Hogy a folytatásra némi nyugalmat is csempésszen magának a mérkőzésbe a Volán, arról Benk András gondoskodott, aki a 30. percben kettőre növelte a fehérváriak előnyét, így lőtávolon kívülre juttatva a vendégeket. (1–3)
A harmadik játékrészben nem sok eldöntendő kérdés maradt. A Volán jól védekezett, Munro biztosan védett, így nem igazán fenyegetett az a veszély, hogy a Jesenice felzárkózik. Ezt Sofron második találata már nemcsak nehezebbé, hanem lehetetlenné is tette. Fél perccel a vége előtt Bergström már csak kozmetikázott. (2–4)
Jó rajtot vett a Volán, ráadásul különösen is fontos, idegenbeli mérkőzésen – az előző idényekben általában nem jöttek a pontok a fehérváriakkal azonos szinten lévő riválisok otthonából –, egyik kulcsembere nélkül is.
A forduló többi mérkőzésén a Vienna Grazban, a Ljubljana a Villach vendégeként nyert, a Linz viszont pályaválasztóként a Zagreb ellen. A nap rangadóján csúnya versébe szaladt bele a címvédő Salzburg, amely az előző idényben döntős Klagenfurt otthonában kapott ki négy góllal.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Július 16. 08:12, kedd | Sport
Magyar Nagydíj - Telt ház lesz vasárnap, ismét Herendi porcelánt kapnak a dobogósok
2024. Július 15. 07:56, hétfő | Sport
Spanyolország negyedszer Európa-bajnok
A spanyol labdarúgó-válogatott immár egyedüli csúcstartóként negyedszer lett Európa-bajnok, miután vasárnap 2-1-re legyőzte a sorozatban második döntőjét elveszítő angol csapatot.
2024. Július 13. 10:16, szombat | Sport
Volt adok-kapok, de győzni tudtunk!
Élménybeszámoló Jobbágy Ákostól a Prešov Rally után, ahol a dobogó legtetején végeztek.
2024. Július 12. 07:55, péntek | Sport
Csúnyán megalázta a román másodosztályú csapat a paksiakat
A kupagyőztes Paksi FC 4-0-ra kikapott hazai pályán a román Corvinul Hunedoara csapatától csütörtökön a labdarúgó Európa-liga selejtező első fordulójának első mérkőzésén.