Hírek
2019. Július 20. 10:10, szombat |
Helyi
Forrás: MKC SE
Jó iramban kezdődött el az MKC első nyári felkészülési mérkőzése
Eu-Fire Mosonmagyaróvár – HK Slovan Duslo Sala 32 – 23 (19 – 12)
Az első percekben tudta tartani a lépést a csapatunkkal, a cseh – szlovák bajnokság bronzérmese. Három – három után azonban négy góllal ellépett az MKC és ezt az előnyét az első harminc percben meg is őrizte. A mosonmagyaróvári csapatban gólokkal mutatkoztak be az új igazolások és a nézők örömmel nyugtázták, hogy a gólszerzés terén színesebb az MKC új kerete. A Duslo Sala is sokkal komolyabb játékerőt képviselt, mint tavaly decemberben és a mozgékonyságával a mérkőzésben tudott maradni. A félidő hajrájában jobban dominált a csapatunk, de igazán folyamatos játékról még nem lehetett beszélni.
A fordulás után is sokat cseréltek, forgatták a csapatokat az edzők és ebből az MKC jött ki jobban. Hét gólosra sikerült növelni az előnyünket és a dinamikus, komoly lövőerővel rendelkező Lancz Barbora az első nyílt színű tapsot is megkapta az MKC szurkolóktól. Bognár Róbert visszaküldte a pályára az MKC tapasztalt kézilabdázóit, akik kézben tartották a továbbra is jó ütemű edzőmérkőzést. Az utolsó tíz perc ismét a kísérletezésről szólt, hiszen a még nem teljesen egészséges Holesován kívül mindenki pályára lépett. Néhány pontos támadással és gyors lerohanással a találkozó legvégén sikerült az előnyt is növelni és így végül kilenc góllal győztük le az ellenfelünket az első nyári felkészülési mérkőzésen.
Bognár Róbert az MKC vezetőedzője:
Első felkészülési mérkőzésnek tökéletesen megfelelt ez a mai találkozó és elégedett is vagyok azzal, amit láttam. Kemény fizikai munka közben vagyunk, tehát játékban sokkal többet nem is várhattunk. A fiatal játékosaink közül többen, egy kicsit izgultak, hiszen nem szerepeltek még ennyi néző előtt. Keményen megdolgoztatott minket a Duslo Sala, amely nyíltan és sportszerűen kézilabdázott.
Eu-Fire Mosonmagyaróvár – HK Slovan Duslo Sala 32 – 23 (19 – 12)
Felkészülési mérkőzés
Mosonmagyaróvár, UFM Aréna – 500 néző
2019. július 19., péntek, 18.30 óra.
Játékvezetők: Horváth Péter – Marton Balázs
Eu-Fire Mosonmagyaróvár:
Dányi – Katona 4 (1), Popa 3, Tilinger 2 (1), Horváth B. 2, Hudák 2, Hajtai 5
Csere: Fritz (kapus), Bardi 3, De Souza 3 (1), Domokos 1, Holesová, Lancz 5, Szalai Zs. 2, Lázár, Paróczai
Vezetőedző: Bognár Róbert
HK Slovan Duslo Sala:
Furgaláková – Takacová 2, Némethová 7 (3), Rácková, Königová 3, Uslaková 2, Pócsiková 2
Ladicsová (kapus), Gajdosová, Spendlová 2, Kurhavová, Janicic 4, Tisajová 1, Kisová
Vezetőedző: Jan Packa
Hétméteres: MKC 4 / 3 Sala 3 / 3
Kiállítás: MKC 10 perc Sala 4 perc
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 09. 12:00, hétfő | Helyi
Magyar Péter nevét emlegetve tagadta az orosz nagykövetség, hogy a Kreml különleges egysége befolyásolni akarná a magyar választásokat
2026. Április 09. 12:00, csütörtök | Kék hírek
Pszichiáter és álorvos ellen emeltek vádat vesztegetés miatt Zalában
Vesztegetés miatt emeltek vádat egy pszichiáter és egy magát orvosnak kiadó férfi ellen, utóbbinak kuruzslás miatt is felelnie kell - tájékoztatta a Zala Vármegyei Főügyészség szóvivője szerdán az MTI-t.
2026. Április 09. 11:00, csütörtök | Belföld
Választás 2026 - Harmincötezernél is több delegált lesz a szavazatszámláló bizottságokban
Több mint 35 ezer delegált vesz részt az április 12-ei parlamenti választáson a választási bizottságok munkájában. Négy évvel ezelőtt ez a szám több mint 40 ezer volt.
2026. Április 09. 09:00, csütörtök | Külföld
Iráni konfliktus - Donald Trump 50 százalékos büntetővámot jelentett be az Iránnak fegyvereket szállító országokra
Donald Trump amerikai elnök azonnali hatállyal 50 százalékos büntetővámot jelentett be az Iránnak fegyvereket szállító országokra szerdán, miközben vám- és szankciókönnyítést ígért Irán számára.

