Városlista
2024. augusztus 2, péntek - Lehel

Hírek

2012. Július 21. 09:17, szombat | Belföld
Forrás: MNO

Jól beszélt németül, ezért bízták meg?

Jól beszélt németül, ezért bízták meg?

Csatáry László állítása szerint nem vett részt a kassai zsidóság deportálásában – erről a 97 éves, háborús bűncselekményekkel gyanúsított férfi a Magyar Hírlapnak adott interjújában beszélt.

Csatáry László azt mondta: a kassai gettónál kétszer járt, a foglyok sorsáról pedig nem a rendőrség, hanem a németek döntöttek. Az egykori csendőr hozzátette: rendőrségi fogalmazóként dolgozott 1942-től 1944-ig, és mivel jól beszélt németül, ezért bízták meg azzal, hogy a német katonák összekötője legyen. Csatáry László az interjúban közölte: nem tudja, hogy miért ítélték halálra az egykori Csehszlovákiában, mivel később a kanadai hatóságok nem találtak olyan dokumentumokat, amelyek alapján bűnösnek mondták volna ki.

A Külügyminisztérium csütörtökön közölte, azért nem szólalt és szólal meg a nyilvánosság előtt Csatáry László ügyében, mert büntetőügyről van szó, így az eljárás lefolytatása nem tartozik a hatáskörébe; egyúttal visszautasítja a jobbikos Gyöngyösi Márton rájuk tett megjegyzéseit. Az ellenzéki frakcióvezető-helyettes szerdán arról beszélt, hogy felháborító Magyarország külföldi segédlettel folyó lejáratása „a vélt és mesterségesen gerjesztett antiszemitizmus elleni küzdelem jegyében”.

A Budapesti Nyomozó Ügyészség tavaly szeptemberben rendelt el nyomozást Csatáry ellen háborús bűntett elkövetésének gyanúja miatt, Efraim Zuroffnak, a Simon Wiesenthal Központ jeruzsálemi vezetőjének feljelentése alapján. – Efraim Zuroff, a Simon Wiesenthal Központ vezetője veszélyeztette a Csatáry-ügyben folyó nyomozás eredményességét – jelentette be korábban Ibolya Tibor. A megbízott fővárosi főügyész ezt annak kapcsán mondta, hogy háborús bűntettel gyanúsították meg és őrizetbe vették Csatáry Lászlót. Csatáryt szerdán helyezte házi őrizetbe a Budai Központi Kerületi Bíróság.

mno.hu

Ezek érdekelhetnek még

2024. Augusztus 02. 07:58, péntek | Belföld

A veszprémi helyi közlekedésben áll forgalomba Magyarország első elektromos csuklós autóbusza

A veszprémi helyi közlekedésben áll forgalomba Magyarország első elektromos csuklós autóbusza, a V-Busz Kft. három elektromos járművel zöldíti a város közösségi közlekedését.

2024. Augusztus 02. 07:55, péntek | Belföld

Hétvégén meleg idő várható, záporokkal, zivatarokkal

Hétvégén meleg idő várható, de több helyen kialakulhat zápor, zivatar - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.

2024. Augusztus 02. 07:46, péntek | Belföld

Dömötör Csaba: évi 60-80 milliárd forintot hozhat az országnak a reptér

A becslések szerint a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér a jövőben évente akár 60-80 milliárd forintot hozhat az országnak - írta a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára csütörtökön a Facebook-oldalán.

2024. Augusztus 01. 07:50, csütörtök | Belföld

OKF: ma indulnak a magyar tűzoltók Észak-Macedóniába

Csütörtök reggel indulnak azok a magyar tűzoltók Észak-Macedóniába, akik segítenek az erdőtüzek megfékezésében.