Hírek
2012. Szeptember 27. 09:14, csütörtök |
Bulvár
Forrás: MTI
Július 13. a legveszélyesebb nap
![Július 13. a legveszélyesebb nap](/external/image_cache/b/c/8/bc86e920c973afca3c98921fec1e3d84.jpg)
Július 13. a legbalesetveszélyesebb napja az évnek - legalábbis Nagy-Britanniában.
Az utóbbi két esztendő statisztikái szerint ekkor sérülnek meg a legtöbben, a legkevesebb baleset pedig január 31-én történik. Az adatok alapján a hónapok közül is júliusban történik a legtöbb személyi sérülés - az évi összes 11 százaléka -, a legkevesebb pedig januárban - mindössze 5 százalék.
A statisztikai elemzést egy személyi sérülések bejelentésére szakosodott jogászcég végezte.
Az év elején egy orvosi tanulmány is foglalkozott a balesetek napi gyakoriságának ingadozásával és arra jutott, hogy a 13-ára eső péntekeken történik a legtöbb. A nyugat-sussexi csapat csak az autóbalesetek statisztikáit elemezte. Észrevétele szerint feltehetően babonás megfontolásból a 13-i péntekeken kevesebb autó van az utakon, mégis jóval több a karambol. Hat olyan pénteket vetettek össze tizenharmadikaiakkal, amelyek hónapok 6. napjára estek. Az előbbieken 65 karambol történt, az utóbbiakon 45, azaz 50 százalékkal több a 13-i napokon.
A tanulmány szerzői hangsúlyozták, hogy a statisztikai minta túl csekély ahhoz, hogy messzemenő következtetéseket engedne - jegyezte meg a The Daily Telegraph.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Július 25. 07:40, csütörtök | Bulvár
Több mint félszáz fürdőben lesz Strandok éjszakája szombaton
A Magyar Fürdőszövetség kezdeményezésére az idén is megrendezik július 27-én a Strandok éjszakáját, az országos rendezvényhez már 60 fürdő csatlakozott az ország minden részéből.
2024. Július 23. 08:10, kedd | Bulvár
Emberre támadt egy medve az erdélyi Beszterce-Naszód megyében
Emberre támadt egy medve hétfőn este Beszterce-Naszód megyében, a Sajónagyfalu (Mariselu) községhez tartozó Sajószentiván (Santioana) településen, a férfi a lábán és az ágyékán megsérült
2024. Július 19. 08:11, péntek | Bulvár
Idén is megrendezik a kéklámpás járművek találkozóját az Aeroparkban
2024. Július 18. 07:56, csütörtök | Bulvár
Balaton-átúszás - Lezárták a nevezést
Elérte a 12 és félezres létszámlimitet a 42. Lidl Balaton-átúszásra jelentkezők száma, így a szervező Budapest Sportiroda szerda reggel 9-kor lezárta a nevezést.